A tekintély rehabilitációja

Az ELTE Tudós Klub márciusi beszélgetésének vendégei, Földi András, Fehér M. István, Miklósi Ádám és Podráczky Judit a tekintély kérdését vizsgálták a jogtudomány, a filozófia, az etológia, a neveléstudomány és az egyetem mint tekintélyintézmény szemszögéből.

Olyan témát választottak a Tudós Klub márciusi kerekasztal-beszélgetésének szervezői, amely mellékszálként sokféle témakör kapcsán fölmerül, ám önmagáért ritkán beszélünk róla. A tekintély pozíciója az utóbbi időben meggyengülni látszik, legyen szó a tanár tekintélyről, a tudás, vagy akár az egyetem mint intézmény tekintélyéről vagy általában a felnőttek, az idősebbek tekintélyéről a fiatalabb generációk előtt. Honnan eredeztethető az emberi társadalmakban a  tekintély megingása, tapasztalható-e ez az állatvilágban is, és mit tudunk tenni, hogy helyreállítsuk vagy újra megteremtsük a tekintélyünket, például az ELTE mint egyetem által megjelenített tudomány társadalmi tekintélyét? – ezekre a kérdésekre keresték a választ a Tudós Klub 2012. március 27-i beszélgetésének vendégei a jogtudomány, a filozófia, az etológia és a neveléstudomány szemszögéből közelítve: Földi András (dékánhelyettes, egyetemi tanár, ÁJK Római Jogi Tanszék), Fehér M. István (egyetemi tanár, BTK Újkori és Jelenkori Filozófiai Tanszék), Miklósi Ádám (habil. egyetemi docens, TTK Etológiai Tanszék) és Podráczky Judit (tanszékvezető, főiskolai docens, TÓK Neveléstudományi Tanszék). A beszélgetést Fábri György (rektorhelyettes, habil. egyetemi docens) vezette.


Bár a tekintély nem tartozik a legjobban definiált jogi fogalmak körébe, mégis régóta megtalálható a jogi normaszövegekben. Sőt, a mai magyar normaszövegekben a korábbi évtizedekhez képest jelentősen gyakoribbá vált a tekintélyre való hivatkozás – jegyezte meg Földi András. A XVI. századig a római jog tekintélye megkérdőjelezhetetlen volt, ekkor azonban fordulat következett be. A korszak közhangulatát a jogászprofesszor egy, a VI. Henrikből vett idézettel illusztrálta: „Az első tennivaló: öljünk meg minden törvénytudót” – hangzott el Shakespeare színpadán, jelezve, hogy a jogászi tekintélyt legalábbis új alapokra kell helyezni. A szakterület tekintélyének megújítása az eltelt évszázadokban több alkalommal sikerrel járt, ami biztató példa lehet akár a pedagógustársadalom számára is, ahol a tekintély újraértelmezése, újrateremtése ma is napirenden van.

Az elhangzottakra reagálva Podráczky Judit megjegyezte, hogy a pedagógus számára a jogi eszközök legfeljebb valamiféle védelmet jelenthetnek, a tanári tekintély megteremtéséhez azonban más fajta eszközökre van szükség. Mindezzel együtt a kutató jelzésértékűnek tartja, hogy az új köznevelési törvény szövegébe bekerült a tekintély fogalma, kifejezve azt a társadalmi igényt, hogy szükség van a pedagógus tekintélyének védelmére. Egy, a Tudós Klub kapcsán készült hallgatói felmérés eredményeit ismertetve a neveléstudományi tanszék vezetője rámutatott, hogy a fiatalok általában nem elutasítóak a tekintéllyel szemben, és jellemzően pozitív személyes tulajdonságokkal írják körül a fogalmat. A megkérdezett huszonéves főiskolások a tekintélyt olyan fogalmakkal és tulajdonságokkal társították mint a hozzáértés, a tudás, a hitelesség, a jó fellépés, a kisugárzás, az önzetlenség. Fontosnak tartották a tekintélyt teremtő távolságtartást, ugyanakkor nem kötötték idősebb korhoz vagy korkülönbséghez a tekintély meglétét.

A bölcselet területén a felvilágosodás kora hozott fordulatot: a tekintély mint a hatalmi elit egyik jellemzője, az Ancien Regime-mel együtt lejáratódott és csak a XX. századi modern hermeneutikai gondolkodók, mindenekelőtt Wittgenstein nyomán Hans-Georg Gadamer tett kísérletet a tekintély fogalmának rehabilitálására – adott rövid fogalomtörténeti körképet Fehér M. István. A mai huszonévesek véleményével egybecsengő módon Gadamer is hozzáértést, a tudást, a nagyobb tudás autoritását tartja a tekintély legfőbb összetevőjének, ezzel elválasztva a fogalmat az engedelmesség vagy a hatalom fogalmi körétől.

Az etológia szemszögéből nézve a tekintély mindenekelőtt a csoportban betöltött vezető szereppel jellemezhető, melyet semmiféle intézmény nem garantálhat, hanem az egyedeknek kell kivívniuk, meg kell küzdeniük érte. Ez az értelmezés az ember mint csoportlény viselkedésének megértését is előre viszi – kapcsolódott be a beszélgetésbe Miklósi Ádám, aki kitért arra is, hogy az állati populációkban is létezik örökölhető, a szülők csoportbeli vezető szerepére építő tekintély, ám ezt az egyednek újra és újra meg kell erősítenie, ki kell érdemelnie, csakúgy, mint az embereknél. Az etológusprofesszor kitért arra is, hogy az emberi tekintély minden esetben csoportfüggő, minden csoportban más és más lehet. Olykor szerepkonfliktusokhoz is vezethet, ha az egyik csoportbeli tekintélyt a másik csoportban akarjuk érvényesíteni, pl. amikor a munkahelyi vezetői tekintélyt próbálunk átvinni más szituációkra, családi, baráti csoportokba, ahol más szabályok érvényesek.

A tudás, a tanár és az iskola, különösen az egyetem tekintélyét firtató kérdésre adott válaszokban a résztvevők a modern felsőoktatás átalakulását és a tudásszerzés formáinak kibővülését tekintették át, azt vizsgálva, hogy mindez milyen hatással van a tanári-oktatói tekintélyre. A hagyományos és a modern pedagógia közötti választóvonal, sőt konfliktus éppen a tekintélyelvűség és a szabadelvűség között húzódik – foglalta össze az elmúlt évtizedek legnagyobb pedagógia vitáinak lényegét Podráczky Judit. Fehér M. István pedig arra hívta föl a figyelmet, hogy a Humboldt-i egyetemeszmény lényege az egyetem autonómiájának, a tudásértéknek, a tudományos tekintélynek az őrzése. Vagyis a hagyományos egyetemi tekintély állandó konfliktusban áll a modern tömegoktatással. Humboldttal szólva arra lenne szükség, hogy „az egyetem ne süllyedjen iskolává” és így képes legyen megőrizni az universitas tekintélyét.

2012.03.28.