Növelni kell a TTK anyagi forrásait

Augusztustól Ön tölti be a TTK dékáni posztját.
A TTK meglehetősen különleges kar az ELTE-n, nem elsősorban méreténél fogva, hanem azért, mert a természettudományos oktatás és kutatás egészen sajátos tevékenységként van jelen az intézményben. Úgy szoktam fogalmazni: a TTK nemcsak oktatási és kutatási terep, hanem egyfajta „üzem” is. A Kart augusztusban sem lehet bezárni: az állatokat etetni kell, a sejttenyészeteket gondozni, a vegyszereket hidegen tartani, a számítógépeket (amelyeken alkalmasint több hónapos számítások futnak) üzemeltetni, a szupravezető mágnesekbe héliumot kell tölteni, és még sorolhatnám. Ennek az üzemszerű működésnek a biztosítása a kutatási és az oktatási feladatok feltételeinek megteremtésével együtt a mindenkori dékán – a rektor, a GMF, és a kari intézetek igazgatóinak hathatós támogatásával – legfontosabb feladata. Emellett természetesen ott vannak azok a kötelezettségek, amelyekkel minden kar dékánja is szembenéz: a Kar képviselete az egyetemen belül és kívül, kapcsolattartás más egyetemek rokon karaival, valamint a napi ügyek. Most mindezek mellett számos aktuális feladatunk is van: többek közt a tanárképzés reformja, ezzel párhuzamosan a bolognai jellegű képzések reformja, és a kari szintű pályázatok menedzselése.

Milyen tervekkel készül a ciklusra? Ön szerint milyen változások szükségesek a TTK még hatékonyabb működéséhez?
Nem változásban, inkább folytatásban gondolkodom, hiszen a jelenlegi kari vezetés is nagyon jó irányba haladt. A legfontosabb feladat az anyagi források növelése lenne – erre a pályázatokon kívül a „kiemelt egyetem” és a „kutatóegyetem”, illetve a „kutató kar” státus elnyerése adhat lehetőséget. Műszerezettségünk sok területen több évtizedes elmaradásban van a nemzetközi élvonaltól, sőt, néha már a hazai színvonaltól is. Nagyon jó kezdeményezés volt a Karon a röviden Műszercentrumnak elnevezett egység létrehozása, ennek működését kell a jövőben stabilizálni. Végül, át kell tekintenünk, hogy vannak-e indokolatlan párhuzamosságok, fölösleges adminisztrációs lépések a Kar működésében. Amennyiben vannak, ezeket célszerű megszüntetni. Legfontosabb terveim úgy foglalhatók össze, hogy egy elit Egyetem elit Karának véglegesedésekor szeretnék bábáskodni.

Milyen kihívást jelent Önnek a dékáni poszt? Hogyan döntötte el, hogy pályázni fog?
Nagyon komoly kihívást jelent, ennek oka – és ez minden egyetem rektorára, minden kar dékánjára vonatkozik –, hogy a vezetők akadémiai karrierjük során választódnak ki (ha ez nem így volna, az nagyon nagy baj lenne!), ám a feladatuk már nem pusztán akadémiai feladat. Vannak vezetői tapasztalataim, remélem, ezek segítenek majd a dékáni feladataim ellátása során is, de egy ilyen poszt betöltése mindenképpen kihívás. Ami a döntést illeti, nem akarom másokra tolni a felelősséget, de nehéz lett volna visszautasítani azoknak a kollégáknak a felkérését, akik a pályázásra rábeszéltek. Ha jön a szél, valakiknek muszáj a hajó kormányához ülni.

A természettudományok népszerűsítése kiemelt célja az oktatási államtitkárságnak. Mit gondol erről?
Nagyon remélem, hogy komolyan gondolják, ez ugyanis nemzeti sorskérdés. Az emberi civilizáció egyfajta zsákutcába kormányozta magát – míg a humán művelődés továbbra is rendkívül fontos (enélkül természettudomány sem működhet hatékonyan), a műszaki- és természettudományok dominanciája áthatja egész életünket. Ráadásul a tudományos fejlődés mindig friss problémákat generál, amelyeket megint csak természettudományos úton lehet megoldani. Nemcsak arról van szó, hogy újabb és újabb eredményekre, találmányokra van szükség – ezt csupán egy szűk elit is meg tudná valósítani –, hanem arról is, hogy az átlagembert természettudományos műveletlensége frusztrálttá, elidegenedetté teszi a mai gyorsan fejlődő világban. Nem is olyan régen egy átlagembert csupa olyan tárgy vett körül, aminek eredetével, előállításával pontosan tisztában volt, ha nem is éppen saját maga állította elő azokat. Ma, ha valaki nem természettudományosan művelt, csodának tekinti a TV-t, az internetet, az autót és a mobiltelefont. Vagy, ha nem tekinti csodának, az még rosszabb: mivel működését nem érti, természetesnek veszi, és nem képes megkülönböztetni ezeket a tudományos eredményeket az áltudományok hamis állításaitól. A természettudományos műveltség tehát része kell legyen a nevelésnek, az oktatásnak, és mindennapi életünknek.

Hogyan segített a Karnak az „Európai Léptekkel a Tudásért, ELTE” kutatóegyetemi TÁMOP-projekt?
Mondhatni olyan szükségünk volt rá, mint haldoklónak egy pohár vízre. Segített eljutni a következő agonizálási pontig, általa fontos műszereket vettünk, szélesítettük nemzetközi kapcsolatainkat. Ugyanakkor a projekthez kapcsolódó bürokrácia és adminisztráció értelmetlen volt, és kifejezetten hátráltatta a munkánkat. Nagyon sok forrásra van szükség, hogy fel tudjunk zárkózni az európai egyetemekhez, de nem ilyen formában. A pályázat mint finanszírozási forma nem arra való, hogy lemaradást pótoljon, vagy a napi működést tegye lehetővé, hanem arra, hogy – ha az előbbiek már megoldódtak – az extra, különleges többletet segítsen megvalósítani.

Hogyan tudja majd összehangolni az oktatói és kutatói munkát a dékáni feladatokkal?
Ez rendkívül nehéz dolog, bár nem új keletű számomra, hiszen eddig is nagyon sok adminisztratív feladatom volt az ELTE TTK Kémiai Intézet és az ELTE Bolyai Kollégium vezetőjeként. Mivel ezek a feladatok most megszűnnek, majd igyekszem, hogy ne temessenek maguk alá az aktakupacok. De az is igaz sajnos, hogy minden kutató életívének van egy olyan szakasza, amikor már csökken az originális eredmények megszülése, és ezek szerepét lassan átveszi a tapasztalaton alapuló tanári és irányítói szerepkör. Ebbe viszont belefér a mások munkáját segítő adminisztratív szerepkör. Jövőbeni tudományos eredményeimet tehát tanítványaim segítségével szeretném elérni – köszönöm nekik, hogy vállalják ezt a számukra sem egyszerű feladatot.

Az idei felvételi időszakban mely képzés volt a legnépszerűbb a TTK-n?
Ha népszerűségen a jelentkezők vagy a felvételre kerülők számát értjük, akkor a biológia, a környezet- és a földtudományok területét kell megemlítenünk. De „népszerűnek” nevezném azt a képzést is, amelyik a dolog jellegénél fogva alacsonyabb hallgatólétszámmal működik, ám az ország legtehetségesebb fiataljai közül sokan választják – az ELTE TTK-n ilyen a fizika, a kémia és a matematika is. Jó lenne, ha a finanszírozási feltételek egyáltalán nem késztetnék az egyetemeket arra, hogy a normatíva kedvéért olyan tömegben vegyenek fel fiatalokat, hogy többségük azután frusztráltan, megkeseredve fordítson hátat az egyetemnek, holott más területen hasznos, önmagát megvalósító polgára lehetne a társadalomnak.