„Az a fontos, hogy az egyetem nemzetközi láthatósága növekedjen”
Interjú Patkós Andrással, a május végén zárult kutatóegyetemi projekt szakmai vezetőjével, az Atomfizikai Tanszék egyetemi tanárával, aki az egyetem jövőjéről azt vallja: „Reális célunk csak az lehet, hogy a legkiválóbb fiatal kutatóinknak elegendően korán vonzó karrierutat biztosítsunk.”
Szinte napra pontosan két éve indult a kutatóegyetemi projekt. Mire elegendő két év egy akkora intézmény életében, mint az ELTE?
Ahogyan minden királynőnek van egy hivatalos meg egy valódi születésnapja, a mi projektünk kezdete sem köthető a hivatalos indulási dátumhoz: az előkészítő fázis után valójában szeptemberben kezdődött a megvalósítás, tehát még két teljes évről sem beszélhetünk. Szerencsére az Egyetemben volt annyi bátorság, hogy a közel 1 milliárd forint értékű nagy beszerzéseket a saját kockázatára elkezdte előkészíteni, és a szeptemberi indulásra a közbeszerzési eljárások többsége le is zárult, a Nagyműszeres Centrum berendezései viszonylag hamar megérkeztek. Vagyis a projekt nem önmagában áll, nem nyitott teljesen új fejezetet, hanem beépült az egyetemen zajló kutatási tevékenység folyamatába.
Ahogyan az várható is volt, a legérdekesebb eredmények ott születtek, ahol a projektet megelőzően is magas színvonalú munka zajlott. Számos területen azonban éppen a projekt kapcsán alakították ki a kutatási stratégiát, itt természetesen nem lehetett két év alatt átütő eredményeket elvárni. Most egyfajta kritikus-önkritikus értékelésre, eredményvizsgálatra lesz szükség, tudni kell szelektálni is, hogy a kutatóegyetem a jövőben a legjobb, sikerekkel kecsegtető irányokat kövesse.
Az elmúlt közel két év tehát sikeresen támogatta a már korábban is eredményes területek organikus fejlődését, és új lehetőségeket is teremtett. Két év azonban rendkívül rövid időszak, csak úgy érdemes értékelni, mint valaminek a megalapozását, amit tovább kell vinni. Összehasonlításként érdemes felidézni a német gyakorlatot, ahol öt éves finanszírozási periódusok jellemzőek, és ma a jelenleg folyó, 2017-ben záruló ciklus folytatásának irányáról és módjáról folynak szakmai-politikai viták. Nálunk sem ártana az alaposabb előkészítés és nem utolsó sorban a koncentráltabb forrásfelhasználás.
Nem tartja-e tautológiának a „kutatóegyetem” elnevezést? Létezhet-e egyetem kutatás nélkül?
Be kell látnunk, hogy a humboldti egyetemfelfogás a modern tömegoktatás korában már nem létezik általánosan. Az egyetemek többségének a sokoldalúan alkalmazható, megbízható tudású munkaerő képzése a fő feladata. Ezek az intézmények is lehetnek nagyon értékes felsőoktatási műhelyek, amelyek követik a tudományos kutatás aktuális eredményeit, de maguk nem adnak lényegeset az új tudás kimunkálásához. Ismét a német példára hivatkozom: a német felsőoktatásban fölmerült a kutatóegyetemi kiválóság mellett, azzal egyenrangúan az oktatási kiválóság elismerésének igénye is, miután a kettő egyáltalán nem kötelezően esik egybe.
A magam részéről éppen a hazai differenciálatlan megközelítést okolom azért, hogy túl nagy számban nyerték el felsőoktatási intézmények a kutatóegyetemi címet. Ez a szerény lehetőségeink között a szétaprózódás veszélyével fenyeget, különösen akkor, ha Magyarországnak összesen talán két intézményre való nemzetközi színvonalú, folyamatosan aktív kutatója van. Vagyis a humán erőforrásunk és kutatási infrastruktúránk sem indokolja 5+5 intézmény kiemelt támogatását.
Mi a hozadéka a kutatóegyetemi projektnek az ELTE egésze szempontjából?
Az az igazság, hogy még a kezdeményezés elindulása előtt nyilvánosan is bíráltam az intézmény egészének kutatóegyetemi minősítését, és ma is azt vallom, hogy az egyetemen belül egyes tudományterületileg homogén egységek, intézetek minősítése lenne a leghatékonyabb. Egy ELTE méretű intézményben nem várható el, hogy minden műhely egyformán magas színvonalon működjön. A pályázat azonban az intézmény egészét célozta meg úgy, hogy külső kényszerként öt alprojektbe szervezte a tevékenységeket. Az alprojektek kialakítása sok vitát szült, de ezek sokszor termékeny beszélgetések voltak, amelyek végül erősítették az egyetemen belüli együttműködést. Kifejezetten a belső kommunikáció sikerének tekintem a karokon és tudományterületeken átívelő együttműködések formálódását.
Az intézményt támogató projekt azonban egy valamire biztosan nem alkalmas: a kiemelkedő kutató személyiségek támogatására. Pedig a világ vezető egyetemei elsősorban arról ismerszenek meg, hogy világnagyságok kutatnak és tanítanak náluk! Ha azt akarjuk, hogy az ELTE nemzetközi láthatósága növekedjen, akkor a nagy egyéniségek felismerése, megnyerése, megtartása és a szélesebb közvélemény előtti felmutatása a cél.
Mit kell az ELTE-nek tennie azért, hogy ne csak 2-3, hanem legalább féltucatnyi világhírű professzora legyen?
A nagyságokat, amikor már nagyon nagy a hírük, nem tudjuk megszerezni. Reális célunk csak az lehet, hogy a legkiválóbb fiatal kutatóinknak elegendően korán vonzó karrierutat biztosítsunk, ami a nagyobb lehetőségű egyetemek csábítását megelőzi és lehetővé teszi a számukra, hogy itt maradjanak. A MTA Lendület programjához rektori szintű személyi álláskerettel kellene kapcsolódnunk, amelyből a kiemelkedő tudományos teljesítményt nyújtók a nyugdíjazásoktól és a hallgatólétszámtól függetlenül személyre szóló kutatóprofesszori státuszhoz jutnának. Örvendetes, hogy a Lendület program egyetemi kiterjesztése révén ez évben egy külföldről hazatelepülő egykori Bolyai-kollégista a mi egyetemünket választotta. Ugyanakkor a személyes karrierút szempontjából teljesen megértem, bár sajnálom, hogy két nemzetközileg elismert fiatal elméleti fizikusunk, akiknek nem tudtunk professzori állást kínálni, a Lendület kínálta mobilitás révén máshol folytatja a karrierjét. A következő kutatóegyetemi projektnek tehát véleményem szerint erősebben kellene a kiemelkedő kutatói személyiségekre koncentrálnia.
Végül kérem, soroljon föl néhány olyan területet illetve kutatási eredményt, amelyet kifejezetten sikeresnek tart a kutatóegyetemi projekten belül.
Nagyra értékeltem a bölcsészkollégák nagy ötletét, amely az imént mondottakra rímelve igazi világnagyságok intenzív mesterkurzusaival adott életre szóló kihívást jelentő élményt a programban résztvevő doktorhallgatóknak és posztdoktoroknak. Ezek az alkalmak túlmutattak az egyetemen, valódi kulturális eseményekké váltak. Termékeny alkotómunka folyt a jogi karon is, ahol a projekt során jelentős monográfiák születtek. A TTK-n megalapított Nagyműszeres Centrum egyfelől hozta a tervezésekor remélt fizikai anyagtudományi eredményeket, de számomra váratlan volt, hogy pl. a földtudományi kutatások milyen hatékonyan tudták kihasználni a világszínvonalú műszerek adta lehetőségeket világszínvonalú közlemények megjelentetésére. Meteorológusaink számos, a Kárpát-medence klímaváltozását modellező együttműködésben meghatározó, súlyponti szerephez jutottak. Az informatikus kollégáknál meggyőző volt a hallgatói csoportokra épülő programfejlesztő és tesztelő laboratóriumok nagy tudományos hozamú működtetése, vagy a Bárczi és az IK közötti intenzív együttműködés a súlyos fogyatékkal élők életminőséget javító informatikai eszközök fejlesztése terén. A PPK-n elinduló kutatások reményeink szerint hosszabb távon, a pedagógusképzés gyakorlatában hasznosulnak majd.
A projekt eredményességét egyebek közt egy publikációs adatbázis révén mértük. Ebből kiderül, hogy fiatal doktori-posztdoktori kutatók egy csoportjának aktivitása a projekt során folyamatosan nőtt, ami várakozásom szerint mérhetően javította az egy oktatóra jutó referált publikációk arányát az egyetemen. Fontos szerepe volt a teljesítmény növekedésében annak is, hogy nem formálisan kezeltük a kutatási eredmények és a kutatók megismertetését a szélesebb közönséggel. Azt tapasztaltuk, hogy a sajtómegjelenések a kutatók számára is fontosak, ösztönzőleg hatnak a munkájukra.
Hogyan összegezné az elmúlt két évet?
Az elmúlt két év jól szolgálta az egyetem nemzetközi láthatóságának növekedését. Az ehhez elvárt többletteljesítmény számos területen megjelent, pozitívan befolyásolva néhány, a nemzetközi rangsorokban használt mutatószám alakulását is. A legfontosabb most a legjobb tematikus programok folytatásának biztosítása: ha az ELTE nem tud tovább építkezni, akkor a projekt csak egy egyszeri forrásinjekciót jelentett, amelynek hatása gyorsan lebomlik, míg a feleslegesen befektetett erőfeszítés utáni keserű szájíz tartós lehet.