Az ELTE rektora Kárpátalján

Mezey Barna, az ELTE rektora 2012. június 5-én részt vett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévzáró és diplomakiosztó ünnepségén a beregszászi református templomban. Az eseményen kapták meg diplomájukat az első olyan hallgatók, akik már az új központosított felvételi rendszerben nyertek felvételt a főiskolára.

A látogatás alkalmat adott arra, hogy az ELTE és a főiskola vezetői tárgyaljanak a helyi szintű együttműködési lehetőségekről. A végzős hallgatókat köszöntötte Hoffman Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkára is, aki átadta a magyar kormány és az emberi erőforrások miniszterének üdvözletét a diákoknak, valamint támogatásáról biztosította a Kárpátalján élő magyar fiatalokat.

Beszámoló az eseményről a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola honlapján.

2012.06.07.