Amit mások még nem találtak ki

A siker kulcsa a kitartó és elszánt munka, ami előbb-utóbb eredményt is hoz – vallja Náray-Szabó Gábor, kémikus, az MTA rendes tagja, az MTA könyvtárának főigazgatója. Az ELTE Szerves Kémiai Tanszékének egyetemi tanára, a közelmúltban kapta meg a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést.

Mi a kutatási területe, mivel foglalkozik elméleti kémikusként?
A molekulák tulajdonságainak számítási meghatározásával foglalkozom, de fokozatosan áttértem a szerkezeti biológiára, amely tudományág a gyógyszerkészítmények kifejlesztésének fontos alapja. Különböző biopolimerek, elsősorban a fehérjék szerkezetének megismerésével ad hasznos információt arra nézve, hogy milyen gyógyszerek fognak a szervezetünkkel kölcsönhatásba lépni, melyek lesznek hatásosak egy adott betegség estén. A fehérjekrisztallográfiában volt egy nagy előrelépés az 1990-es évek elején, mikor egy pályázaton sikerült egy laboratóriumot létrehozni az ELTE-n, ami azóta is működik. Ma már mindenki, aki Magyarországon ehhez hasonló témával foglalkozik, eljön ide kutatni, velünk együttműködésben.

Az édesapja is kémikus volt. A családi hagyományt követve fordult a kémia felé?
Kétségtelenül volt benne szerepe, az alapvető orientációt azonban mégis a matematikatanáromtól kaptam, aki rendkívüli mértékben fellelkesített a Középiskolai Matematika Lapok feladatai iránt. Igen intenzíven dolgoztam négy éven át, és ez olyan gyakorlatot adott, amit aztán a kémiában is nagyon jól tudtam hasznosítani. Aztán édesapám mintája alapján mégis inkább a kémiát választottam, ez valószínűleg jobban is megy nekem, mint a matematika vagy a fizika.

Milyen kutatásokat végeztek az utóbbi időben, mi ezeknek a jelentősége?
Jelenleg a Perczel András által vezetett kutatócsoportban dolgozom, amely az általam alapított MTA–ELTE fehérjemodellezési kutatócsoport folytatása. Nagyon izgalmas kutatások folynak itt, különböző betegségek megelőzésének és gyógyításának céljából. A jelenleg előtérben lévő téma az úgynevezett 2-es típusú cukorbetegség gyógyításának egy lehetséges eszköze, ami egy kicsi fehérje, amelyet kémiai úton átalakítunk, ezáltal a szervezetben nem bomlik le azonnal és ki tudja fejteni a kedvező hatását.

Mit jelent Önnek a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetés?
Ez többszörös elismerés számomra. Egyrészt úgy tűnik, hogy az adományozó meg van elégedve a munkámmal, ami mindig nagy örömöt jelent. Másrészt talán még ennél is nagyobb öröm volt számomra, hogy több mint 200-an gratuláltak a kitüntetéshez, ami azt jelenti, hogy a barátok, ismerősök és a kollégák is velem örültek.

Ajánlaná-e a fiataloknak a kutatói pályát?
A fiataloknak el kell dönteniük, hogy sok pénzt akarnak-e keresni, amivel aztán a különböző kedvteléseiket élhetik ki, vagy azt akarják, hogy a hobbijukért kapják a fizetésüket. Ha érdekli őket a tudományos kutatás, az számukra hobbi lesz, és ha valamivel kisebb fizetést is kapnak, megkapják a jutalmat a munka örömében. Azoknak a fiataloknak, akik már gimnazista koruk óta érdeklődnek egy-egy szűkebb vagy tágabb tudományos kutatási terület iránt, és dolgoztak, vagyis feladatokat oldottak meg, versenyeken vettek részt, nagyon ajánlom a kutatói pályát. Ez meglehetősen nagy szabadságot biztosít, és rendkívül izgalmas, emellett, mivel gyorsan változik, mindenki megmutathatja a tudását. Valamiféle sikert azonban muszáj elérni, mert ha ez nincs, akkor elapadnak a támogatások, és bajba kerülhet az illető. A siker legfontosabb kulcsa szerintem az, hogy dolgozzanak kitartóan és elszántan, akkor előbb-utóbb eredmény is lesz. Aki az elkötelezettséget nem érzi, az ne menjen kutatónak, inkább másfelé orientálódjon.
Ez a pálya sikerorientált, tehát mindenképpen ki kell találni valami olyat, amit mások még nem találtak ki. Ha ez nem sikerül, akkor elszürkülhet az ember, és ez a pályája későbbi szakaszában nemcsak frusztrációhoz vezet, hanem akár egzisztenciális problémákat is jelenthet, erre fel kell készülni. Ha valaki elég „vagány”, tud és szeret küzdeni és dolgozni, emellett nagyon érdekli a téma, amiben kutat, akkor előbb-utóbb megjön a siker is. Ezután azonban jönnek a másodlagos nehézségek: Magyarországon nem annyi a pénz, amennyi kéne, de ez kiküszöbölhető – el lehet menni hosszabb-rövidebb időre külföldre, majd visszajönni és itt megalapozni egy szűkebb terület kutatását. Én most határozottan úgy érzem, hogy Magyarországon a tudomány lendületben van, a nehézségek most egyre könnyebben hidalhatók át.

Szívesen dolgozik együtt fiatalokkal?
Igen, doktoranduszokkal, mester- és alapszakos hallgatókkal egyaránt. A Perczel András vezette kutatócsoport 25 főből áll, ebből 5-en vagyunk idősebbek, a többiek mind 40 év alatt vannak, de legalább 15-en még a 30-at sem töltötték be. Körülbelül 20-tól 80 éves korig dolgoznak emberek a csoportban. Ezt én nagyon jónak tartom, mert így a fiatalok korán bekapcsolódnak, dolgoznak és lendületet adnak, az idősebbek pedig elmondják a tapasztalataikat, felhívják a figyelmet a különböző nehézségekre, úgyhogy ez egy igen hatékony felosztás.

Milyen tudományos problémák izgatják jelenleg?
Mostanában egyre inkább a humán tudományok felé fordulok, ezen a területen belül a fenntartható fejlődés érdekel leginkább, vagyis a környezet és az egész világ jövője. Ebben a témában szeretnék minél többet olvasni, és előbb-utóbb valamilyen könyvet kiadni.