Állásfoglalás

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) vezetése megerősíti egyértelmű elkötelezettségét a tudományos tevékenység formális és etikai normáinak maradéktalan érvényesítése mellett az oktatásban és kutatásban. Korábbi és jelenlegi hallgatóink, oktatóink tevékenységének utólagos vagy aktuális megítélésében ragaszkodunk a morális és szakmai normák, valamint a jogbiztonság betartásához.

Semjén Zsolt egykori hallgatónk szakdolgozata ügyében az elmúlt hetekben megjelent, indulatoktól túlfűtött nyilatkozatok kapcsán is felhívjuk az érdekeltek figyelmét a pontos, jogszerűen igazolható és megalapozott állásfoglalások fontosságára. A lezárult vizsgálat megállapításainak két lényeges pontját megerősítik az azóta napvilágot látott dokumentumok is. Egyfelől a szakdolgozat és annak beadásához képest később megjelent nyilvános publikációk között jelentős szövegazonosság áll fenn. Másfelől az Egyetem nem szándékozik jogszerűtlenséget elkövetni azzal, hogy utólagosan felülbírálja a diplomaszerzési eljárást.

A jogszabályoknak megfelelően a hivatalos eljárást a szakdolgozat és későbbi publikációk közötti szövegegyezések megállapításával lezártuk.

Budapest, 2012. december 19.



2012.12.20.