Mekkorák valójában a morgó kutyák?

Az ELTE Etológiai Tanszék kutatóinak friss eredményei a rangos Applied Animal Behaviour Science folyóirat 2013. szeptemberi számában jelentek meg, a publikációt a Science is szemlézte.

Pongrácz Péter egyetemi adjunktus és Bálint Anna PhD-hallgató a vizsgálat során arra volt kíváncsi, hogyha egy kutya morog játék közben, illetve ha a kedvenc csontját el akarják venni tőle, akkor egy másik kutya a morgások alapján mekkorának „tippeli” a morgó egyedet. A kísérletek bizonyították: a kutyák eltérően viselkednek társaik előtt, attól függően, hogy ételről vagy játékról van szó.

A vizsgálatok során a kutyáknak felvételeket játszottak a kétféle morgásról, miközben projektorral két kutyaképet vetítettek nekik: az egyik kép pont akkora volt, mint a morgó kutya, míg a másik kép vagy valamivel kisebb, vagy valamivel nagyobb. Ha a kutyák „csontőrző” morgást hallanak, akkor arra a képre néznek inkább, amelyik méretben a morgó kutyával azonos. Viszont ha „játékos” morgást hallanak, akkor általában a nagyobb kutyát választják a két kép közül.

A kutatás újszerűsége az, hogy eddig kutyákon – illetve más állatokon – nem mutatták ki, hogy játék közben „eltúloznák” saját méreteiket hangjuk segítségével. Ez a jelenség jól illeszkedik a játék biológiai értelmezéséhez, amely szerint a játékos magatartásra a viselkedésformák felnagyítása és eltúlzása is jellemző. A hang modulálásával történő „méretnagyobbítást” viszont eddig főként vetélkedő, ellenségeskedő helyzetekre tartották jellemzőnek – de nem a kutyákon. A kutatás Bálint Anna doktori disszertációjának témája, azt az OTKA K82020 pályázat, illetve Pongrácz Péter Bolyai János Kutatói Ösztöndíja támogatta.

2013.09.23.