Magyar Tudomány Ünnepe 2013

2013 novemberében tizedszer rendezik meg a Magyar Tudomány Ünnepét, amelyen az ELTE számos szakmai programmal vesz részt. A 2013. november 4–30. közötti jubileumi sorozat kiemelt témája és főcíme: „Velünk élő tudomány”.


A Magyar Tudományos Akadémia által gondozott Magyar Tudomány Ünnepe 2013-as programjainak középpontjában azok a kutatások állnak, amelyek célzottan kínálnak megoldást, fejlesztést társadalmi-gazdasági szükségleteinkre. A tudomány körbevesz minket a mobiltechnológiától a vízlepergető anyagokig, a teflonbevonatú tepsitől a korszerű világítótestekig, de jelen van az egyre gyorsabb és hatékonyabb gépekben és technológiákban, az egyre sikeresebb orvosi eljárásokban, pénzügyi modellekben és oktatási fejlesztésekben is.

Az ELTE többek között orosz irodalomtudományi, fejlesztéspolitikai, kriminológiai és etológiai konferenciával várja az érdeklődőket, de lesz hangverseny és felavatják Kucsman Árpád emléktábláját is. A csillagászati nyílt nap mellett pedagógiatörténeti és könyvtártudományi programok is szerepelnek a programban.

Az Országgyűlés 2003-ban hozott törvényt a Magyar Tudomány Ünnepéről: november 3-át – azt a napot, amelyen 1825-ben Széchenyi István birtokainak 1 évi jövedelmét Magyar Tudós Társaság alapításának céljára felajánlotta, és ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását – a Magyar Tudomány Ünnepévé nyilvánítva. A 2013-as év nyitóelőadását Pósfai Mihály akadémikus tartja a Pannon Egyetemen.

A Magyar Tudomány Ünnepe ELTE-s programjai itt találhatóak.

Az MTÜ-ről bővebben az MTA honlapján

2013.10.22.