Innovatív együttműködések a Lágymányosi Campuson

A Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontját 2013. november 15-én adták át. A nyitóünnepséget követően az MTA TTK együttműködési megállapodást kötött az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel.

A megállapodások a nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő színvonalú közös tudományos műhelyek működtetését, együttes pályázatok benyújtását, valamint a kutatók oktatásban való részvételét célozzák. A szerződő felek stratégiai partnernek tekintik egymást: a dokumentumokban kiemelt célként szerepel a kutatási kapacitások összehangolása és közös fejlesztése is. A szerződés a költséghatékonyság érdekében szabályozza a kutatási infrastruktúra közös üzemeltetésének és fejlesztésének kérdéseit, továbbá kitér a szellemi alkotásokhoz fűződő jogok kérdésére is. Az akadémiai kutatóközpont előzetes egyeztetés alapján műszereit és laboratóriumait is rendelkezésre bocsátja a gyakorlati oktatáshoz.

„Az MTA Természettudományi Kutatóközpont átköltözésével a tudományos városnegyedbe még szorosabbá válnak a kapcsolatok a két egyetemmel, ezt szimbolizálja a most aláírt megállapodás” – fogalmazott Pálinkás József. Az Akadémia elnöke rámutatott, hogy a lágymányosi egyetemi campuson olyan kutatási kapacitás jött létre, amely a világ nagy tudományos centrumaival is állja a versenyt. A három intézménynek a jövőben közös erővel e kapacitások bővítésén, fejlesztésén kell munkálkodnia a kutatás, az oktatás és az innováció szolgálatában.


Mindkét együttműködési megállapodást Pálinkás József, az MTA elnöke és Keserű György Miklós, az MTA TTK főigazgatója látta el kézjegyével. Az ELTE részéről Fábri György közkapcsolati és kommunikációs ügyekért felelős rektorhelyettes és Surján Péter, a Természettudományi Kar dékánja írta alá a dokumentumot. A BME képviseletében Péceli Gábor rektor és Faigl Ferenc, a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar dékánja szignálta a megállapodást.

A magyar természettudomány új, 21. századi technológiával felszerelt, 9,5 milliárd forintból felépült kutatóközpontját Orbán Viktor miniszterelnök és Pálinkás József avatta fel a lágymányosi egyetemi campuson. Az MTA Természettudományi Kutatóközpont új épülete többek között az anyagtudományi, valamint az egészség- és környezetvédelmet és a gyógyítást szolgáló felfedező kutatások számára biztosít Európában is egyedülálló feltételeket. A létesítmény 250 világszínvonalú laboratóriumával, 156 vegyi fülkéjével, hatalmas közösségi terével kiváló körülményeket teremt a hazai tudomány, az oktatás és az innováció számára.

A megállapodásról az MTA honlapján

2013.11.18.