Átlépni a megszokott kereteken

A kreativitás állt idén az ELTE Illyés Sándor Szakkollégium 2013. november 13–14. között megrendezett Szakmai Napjainak középpontjában. Az eseményen többek közt a kreativitás és az innováció összefüggéseivel, a művészi ihlet megszületésének folyamatával, a kreatív oktatás lehetőségeivel, a drámapedagógiával és táncterápiával is megismerkedhettek a résztvevők.



– Maga a Szakkollégium kialakulás is egy kreatív folyamat eredményeképpen jött létre, a hallgatók kreativitása hozta létre – hívta fel a figyelmet Lénárd Sándor, egyetemi adjunktus, az ELTE Illyés Sándor Szakkollégiumának igazgatója, aki szerint a tehetséges, kreatív hallgatóknak mindig lesz helyük a Szakkollégiumban.


Antoni Györgyi a kreativitás fogalmát az innovációval együttesen értelmezte, hiszen „a kreativitás innováció létrejötte nélkül csupán jó ötletek halmaza marad”. Szerinte mindenkiben fellelhető a törekvés az új dolgok megalkotására, a szakkollégiumok feladata pedig ezen újszerű ötletek felkarolása és megvalósítása. Ezzel együtt felhívta a figyelmet, hogy a kreativitás nem minden munkakör betöltésénél előny, az ilyen újszerű tartalmakat alkotó emberek ugyanis gyakran impulzívak, nonkonformisták, merészek, és emellett a fegyelmezetlenségre való hajlam is jellemzi őket.


Nem elég a kreatív pillanat, Vass Vilmos szerint kreatív folyamatra van szükség az alkotáshoz. A PPK habilitált egyetemi docense előadásában szintén kiemelte, hogy a gazdaság világában a kreativitás akkor ér valamit, ha innovációval párosul. Szerinte a kreatív személyiség abban mutatkozik meg, ha az ember képes úgy gondolkodni, hogy közben átlép a megszokott kereteken, többek között ötletgazdag és feladattudatos, sosem adja fel, amíg eredményre nem jut. „Ugyanakkor az iskola jóformán semmit nem tesz hozzá a kreativitás-produktivitáshoz” – hangsúlyozta Vass Vilmos, aki éppen emiatt tartja fontosnak a művészeti nevelést, az ugyanis fejleszti a kreativitást. Mivel a kreatív oktatás attitűdalapú, szerinte olyan pedagógusokra van szükség, akik katartikus élményeket okoznak a diákoknak. Emellett azt is kifejtette, hogy a kreatív alkotáshoz elengedhetetlen a kritikus gondolkodás, a kommunikáció és a kooperáció, valamint a kreatív környezet.


A módosult tudatállapot és a művészi ihlet összefüggéséről tartott előadást Barnicskó Vali, aki meditációt tanít: énekkel, beszélgetésekkel segít visszavezetni az embereket önmagukhoz. Előadása kezdetén felhívta rá a figyelmet, hogy magához az alkotáshoz, az ihletettséghez is egy módosult tudatállapotra van szükség, melynek eléréséhez a művészek gyakran használtak alkoholt vagy drogokat. A szerhasználat narratívái pedig nemcsak egy-egy zeneszámban és a filmvásznon, hanem az irodalomban is megjelentek, így például Hajnóczy Péter A halál kilovagolt Perzsiából című kötetében is találkozhatnak vele az olvasók. Barnicskó Vali egyúttal felhívta a figyelmet, hogy felfokozott tudatállapotot nemcsak kémiai szerekkel lehet előidézni, hanem művészetterápiával is.


Az ELTE Illyés Sándor Szakkollégium Szakmai Napok rendezvénye minden évben más-más téma köré épülve mutatja be a szakkollégium munkáját. Idén az esemény középpontjába a kreativitás került, mely az új dolgok létrehozásához, az alkotáshoz, az új irányokban való gondolkodáshoz, az innovatív szellemiség kibontakozásához szükséges. A témakört különböző előadásokkal járták körbe: többek közt arról is, hogy mit takar a flow-élmény, illetve a jelenlévők megtudhatták, hogy miként jelenik meg a kreativitás zárt intézményeken belül. A műhelyfoglalkozások során pedig a kreativitás gyakorlati formáiba vezették be a résztvevőket egyebek mellett drámapedagógia és táncterápia segítségével.

2013.11.20.