„nem lehet felelősség nélkül firkálgatni”

Krasznahorkai Lászlót 2014. február 27-én, 60. születésnapja alkalmából köszöntötték a zsúfolásig megtelt Gólyavárban. Az íróval – aki az estet a nemrég elhunyt pályatárs, Borbély Szilárd emlékének ajánlotta – Szávai János professor emeritus és a közönség „teremtett dialógust”.

A Pontvadászat című beszélgetés kezdetén Szávai János a szövegekben egyre fukarabban mért pontokról kérdezte az írót, aki szellemesen úgy válaszolt: „való igaz, egyre inkább vadászni kell őket.” Az író korai szövegeitől indulva az élőbeszédhez közelít, a pontok és írásjelek elhelyezésének pedig „egyetlen ura az úristen”. Krasznahorkai elmondta, hogy számára kivételes alkalom, hogy a bölcsészkaron találkozhat az olvasóival. Az írót Kulcsár-Szabó Ernő, a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet igazgatója is köszöntötte. A különleges este dramaturgiája szerint minden vendég hozhatott magával egy Krasznahorkai-idézetet, és a részlethez kapcsolódó kérdést intézhetett a szerzőhöz.

A tömeg brutalitását leíró, Az ellenállás melankóliája-részlet kapcsán az író arról beszélt, hogy a szövegnek le kell írnia a borzalmakat. Krasznahorkai elmondta, az olvasóval nem szabad „összekacsintani” és őt a sorok között olvastatni: a történetet az elejétől a végéig, sőt még azon túl is a maga szörnyű valóságában kell leírni. Az író megrémült attól, amikor a könyv eseményeit látta megtörténni, „ekkor értettem meg, hogy nem lehet felelősség nélkül firkálgatni, ezektől a jelenetektől féltem Magyarországot.”

A személyiség soha nem folytonos, töredezettségünk pedig nem független attól a történelemtől, amelybe beleszületünk – reflektált a Megy a világ soraira az író. Krasznahorkai felidézte pekingi élményeit és azt a hatást, amelyet számára a folytonos történelem, az idők kezdetétől létező birodalom megtapasztalása jelentett. Az író elmondta, hogy nem véletlen, hogy nem költészettel, hanem prózával foglalkozik, hiszen ez az a műfaj, ahol az ember el tud tekinteni önmagától, és nem önmagát „rejtegeti” a művekbe, bár az is elhangzott: „ha személyesség nem volna ebben a buliban, akkor felesleges lenne.” A személyiség azonban megszűnik akkor, amikor a mű megteremti a saját szereplőit és sebességét: Tarr Bélát hiába vitte el Krasznahorkai a Sátántangó valóságban is létező eleki útelágazásához, a filmrendező biztos volt abban, hogy „ez nem az az út”, amelyet ő korábban elképzelt.

A Max Neumann festővel közösen alkotott ÁllatVanBent hamuban álló alakjairól szóló részlet kapcsán Krasznahorkai elmondta: félt, mielőtt hozzákezdett a könyvhöz. A kötetet kezdő szöveg melletti fekete alak ugyanis a gonoszt nem kívülről ábrázolja, az animalitás megdöbbentette az írót, aki nem tudott szabadulni a képtől. A Seiobo járt odalent elbeszéléseinek kapcsán az író a transzcendensnek az életünkben betöltött szerepéről osztotta meg gondolatait. Az est végén Krasznahorkai László egy korábban nem publikált írását olvasta fel a magyar hétköznapokról– a megrendítő előadást hosszú tapssal köszönte meg a közönség.