Együttműködés az Antall József Tudásközponttal

Az Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány igazgatója, Antall Péter és az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora, Mezey Barna 2014. április 8-án – Antall József néhai miniszterelnök születésnapján – együttműködési szerződést írt alá a Rektori Titkárságon. A Tudásközpont delegációjával a Rektori Titkárságra érkezett Antall Józsefné Klára asszony, Pap Krisztina projektvezető és Gorácz Anikó referens is. A vendégeket Mezey Barna rektor, Karácsony András általános rektorhelyettes és Gosztonyi Gergely titkárságvezető fogadta.

Az együttműködés értelmében a két intézmény összehangolja oktatási, kutatási és ismeretterjesztési programját. A folyamatos konzultáció mellett a felek a szakmai és közéleti elismertség erősítésében is segítik egymást, közös oktatási és kutatási programokat indítanak, kiadványokat adnak ki, illetve szakmai konferenciákat is szerveznek. Az Egyetem munkatársai szakmai segítséget adhatnak a rendezvények előkészítéséhez, az Alapítvány gyakornoki programjában ELTE-s egyetemi hallgatók is részt vehetnek majd.


Antall Péter hangsúlyozta, hogy „az AJTK és az Eötvös Loránd Tudományegyetem gyümölcsöző kapcsolatának fontos állomása lesz az Antall József Summer School, amely a visegrádi országok gazdasági, kulturális és politikai kapcsolatával foglalkozik.” Mezey Barna örömét fejezte ki, hiszen „sokszínű Egyetemünk hazai kapcsolatrendszere rendkívül értékes taggal bővült, amely hatékonyan járulhat hozzá az ELTE fejlődéséhez.”

Fotó: Polhodzik Ádám / AJTK

2014.04.08.