Mesés Triatlon Est az Egyetemen

Legutóbb talán 20 éve, a Polythlon DSK alakulásakor volt ekkora sikere a triatlonnak: csaknem százan voltak kíváncsiak az ELTE TTK-n tartott előadásokra. Nagy neveket, ismert sportolókat sikerült megnyerni: Vanek Margit, Tóth Viktor, Szűcs Fatima és Kropkó Péter vállalták az úszás, kerékpározás, futás együttesének népszerűsítését. Magával ragadó filmek, adrenalin fokozó zene, és igazi példaképek – megérte eljönni, megérte meghallgatni.

Az ELTE Polythlon Klub szervezésében egy nagyelőadót töltöttek meg a hallgatók és triatlonisták, akik négy nemzetközi szintű sportoló hitvallását hallgathatták meg az egyik legdinamikusabban fejlődő multisportról, a triatlonról. A sikeres egyetemistától a világhírű profiig egyaránt visszaigazolták azt az egyre ismertebb tételt, hogy ez a sport nem egyszerűen a futás, az úszás és a kerékpározás együttese, sokkal több annál: egy választott életforma. Ahogy Kropkó Péter fogalmazta: azok mind lehetnek Ironmanek, akik tudnak célokat kitűzni, akik hajlandók elkötelezetten küzdeni értük, akik hisznek abban, amit tesznek. Ők mind Ironmanek, amit a triatlonban meg is valósíthatnak, vagy az élet más területén bizonyíthatják. De akárhogy is legyen, ez a három sportág mindenkinek segít megtalálni és megismerni önmagát, és elérni saját határait.

Négy előadás, de hat, azt kell mondjam, rendkívül szerény triatlonista mérettetett meg az ELTE-n. Köszöntőt a Természettudományi Kar dékánja, Michaletzky György mondott, akit a hazai triatlon hőskorában, a 80-as évek közepén barátja vett rá, hogy végigcsinálja a Vasi Vasembert. Megtudtuk, hogy az élmény ma is elevenen él, ami nem csak a május közepi 18 fokos víznek köszönhető, de legalább annyira annak a kihívásnak, amit még egy matematika professzor sem hagyhat ki. A tanár úr akkor kétszer is teljesítette a távot - bemutatta az erről kapott patinás okleveleket - és ígérte, ha teheti, még egyszer megismétli ezt a felejthetetlen versenyt.

Az első előadásban az est házigazdája, Kremmer Zoltán (triatlonista és kommentátor) beszélgetett Vanek Margittal, aki nemcsak Európa-bajnok váltóban, de közben az egyik legnehezebb szakon biológusnak is készül az ELTE-n. Mindkettő rengeteg időt vesz el, s bár Margit udvariasan hárította Kremi dicsérő szavait, annyit megtudtunk, hogy a küzdelmekben a család az egyik legfontosabb támasz. Margit az úszásból csak 18 évesen váltott a triatlonra, de azóta – ahogy a levetített képsorozat hűen tükrözte – a legfontosabb versenyeken is kiváló eredményeket ér el. S hogy miért az egyik legnehezebb sportot választotta? – Talán mert különleges, talán mert így ki lehet tűnni a tömegből. Az élő interjúból kiderült, hogy Margit idén elsősorban a nemzetközi versenyeken szeretne helytállni, de a hazai megmérettetéseken is „elsőnek kellene kijönni a vízből”. Ebben az édesapja által vezetett Budaörsi Triatlon Klub és edzői segítenek sokat. Mindemellett a tanulás sem maradhat el, Margitot alig tudtuk az egyik késő délutáni gyakorlatról az előadására elrabolni. Azt hiszem minden hallgató számára egyértelmű az üzenet: lehetsz úgy kiváló sportoló, akár három sportág együttesében is, hogy közben halálosan komolyan veszed a tanulást. Arról nem is beszélve, hogy mindezt lányként is végig lehet csinálni, ami nem kis elismerés, miközben a triatlonozásról sokan azt hiszik, hogy az csak a férfiak sportja.

Az egyik legfiatalabb sportág, a tereptriatlon hazai meghonosítóját, Tóth Viktort is az ELTE ős-polythlonosai fertőzték meg anno, a ’87-es Margitszigeti versenyen. Viktor nyolc éve tért vissza ehhez a sporthoz, ami számára egy tudatosan vállalt, holisztikus életforma része. A természet szeretete, az egészség és a mozgás egységére törekszik az X2S Team, akik felvállalták az úszást terepfutással és terepkerékpározással kiegészítő Xterra-sorozat hazai működtetését. Viktor rendkívül felkészült előadása a hallgatóságot meggyőzhette arról, hogy a terepversenyek nemcsak a fizikai állóképesség sajátos próbára tevői, de valódi élményt jelent – ahogy fogalmazzák – „a természettel harmóniában élni és sportolni”. Érdekes, hogy példaképül ő is két lányt hozott fel, Csomor Erikát, aki amellett, hogy duatlonban és triatlonban is több távon a világ egyik legjobbja, a Hawaii Ironman Világbajnokságon 10. lett, és utána ugyanott kiváló idővel teljesítette az Xterra VB-t is. A másikuk, Erdélyi Eszter, aki egyaránt jó terepkerékpáron és tereptriatlonban, nagyon rövid idő alatt jutott el Európa, és lassan a világ élvonalába.

Az elgondolkodtató előadás után megint egy hölgy, Szűcs Fatima, hosszú távú magyar bajnok élménybeszámolóját csodálhattuk meg. Fati lenyűgöző képgalériával mutatta be az Ironman (és a triatlon) bölcsőjének tekintett Hawaii versenyt, ahol tavaly férjével és a két legjobb magyarral, Major Józseffel és Csomor Erikával indultak. Együtt nevettünk és ámuldoztunk a táj szépségein éppúgy, mint az Ironman pálya zordságán. Ha nem lenne elég 3800 méteren keresztül a tenger hullámzása és a merőlegesen perzselő forróság, a 180 km-es kerékpározást úgy találták ki, hogy a mezőny többségének oda és vissza is szembe fújjon a kiszámíthatóan változó irányú szél. A homokos, sós levegőben erre jön rá a végén a maraton. Azt már el sem merem árulni, hogy a fekete lávasziklák közötti fekete úton emberfeletti erőfeszítéssel eltölthető 8-16 óráért tavaly 60 ezren (!) álltak sorba, s a kvalifikációt szerzett 1800 indulót 6000 önkéntes segítette, akik szintén csak válogatás után kerülhettek ennek a megtisztelő feladatnak a közelébe. Fatima rengeteget mesélt, s a végén még azt is megtudhattuk, hogy versenysportot a most következő időszakban kissé majd hátrébb szorítja a család.

Végül az est fénypontjaként Kropkó Péter sokszoros Ironman bajnok következett. Ahogy Péter kiment a katedrára, egy igazi világklasszis – mindenkiben megmozdult valami. Ez az ember hatni tud, nemhiába van a háta mögött 51 Ironman 13 győzelemmel. Csak ültünk és hallgattuk, s a legtöbben beleéltük magunkat, mintha mi is ott lennénk az éppen vetített svájci Ironmanen. Mindenki rezonált Péterre, akkor is, ha az életcélokról, a küzdelemről és a kitartásról beszélt, akkor is, amikor viccel ütötte el a mindig tornyosuló akadályok legyőzését. Egyik fontos üzenete, hogy mindannyiunknak legyenek álmai, de olyanok, amiket meg is próbálunk valósítani. Valami ilyen az Ironman, nemcsak annak a néhánynak, aki a győzelemre esélyes, de mindenkinek, aki teljesíti. Persze lehetnek más álmaink is, Péteré például, hogy vesz egy choppert, egy fehér gitárt köt a hátára, és amikor végigmegy a városon, majd összenéznek az emberek: a Péter megy gitározni a hegyekbe. Na jó, ez megint csak vicc volt, de lassan mindenki megértette, hogy mindent komolyan kell venni, amit csinálunk, és a triatlon egy út, egy eszköz ahhoz, hogy megtanuljuk megismerni önmagunkat, hogy elérjük azt, ami csak elérhető a számunkra. Akárhogy is, de mozduljunk ki a tespedtségből, a kényelem hajszolásából, és lépjünk a tettek mezejére – akár triatlonnal, akár csak a három sportág egyikével elindulva.

Elárulhatom, a teremben voltunk néhányan az idősebb korosztály tagjaiból is. Kropkó Péter előadása nekem Balczó Andrást juttatta eszembe, aki 20-30 évvel ezelőtt az iskolákat járva élete és sportpályája elmesélésével mutatott életre szóló példát sokunknak a küzdeni akarásból, és abból a hitből, amivel kimagasló célokat lehet elérni. Azt hiszem sok hasonló rendezvényre lenne szükség ma is, hogy lelket öntsünk a sportolókba és nem sportolókba egyaránt. Akik még maradtak, és dedikáltatták Kropkó Péter könyvét, tarisznyájukban egy üzenetet vihettek haza: „Megtettem, mert elhittem”.

diespiter

2008.03.06.