„Mindenkinek van egyfajta kulturális szemüvege”

Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Kisgyermek-nevelési Kutatóközpont és Módszertani Laboratóriuma „Romakutatások – a pedagógusok és az eltérő közegből érkező diákok” címmel rendezett műhelybeszélgetést 2014. október 9-én. A „Légy KéP”-ben Innovatív pedagógiai műhely vendégei Boreczky Ágnes nevelés- és családszociológus, az ELTE Interkulturális Pszichológiai és Pszichológiai Központ (IPPK) főiskolai tanára és Szabóné Kármán Judit romológus, nevelésszociológus voltak.

A mai pedagógiai felfogás szerint a kulturális sokféleségre kell és lehet építeni az iskolában. Mindenkinek van egyfajta kulturális szemüvege, még akkor is, ha nem vesz róla tudomást. Így a pedagógusnak is, aki nyíltan vagy rejtetten azt várja a gyerekektől, hogy a tanterembe lépve hagyják otthon azt a világot, amiből jönnek, ez az állandó váltás (később választási kényszer) pedig erősen gátolja a teljesítményt és identitás zavart okoz. Az iskola és az otthon merev szétválasztása helyett célravezető lenne a „kultúraazonos” pedagógia. Ennek lényege nem az, hogy az eltérő kultúrákban élők minden áron megőrizzék a saját kultúrájukat, hanem hogy hidakat építve átjárási lehetőséget teremtsen a különböző kultúrák és társadalmi csoportok között. Boreczky Ágnes szerint a legjobb megoldás a fokozatosság lenne: az, ha a gyerekek kisebb korukban a saját kultúrájuknak megfelelő óvodai-iskolai környezetben tanulhatnának, majd később, már a biztonság talaján továbblépve sajátítanák el „a hatalom nyelvét” és a többségi kultúrában való működés gyakorlatát, ami által többkultúrájúvá válhatnának.

A magyarországi cigányság nagyon nehéz körülmények között élő, körülbelül 7-800 ezres közösségét Szabóné Kármán Judit mutatta be. A romák egymástól is nagyon különböző közösségekben élnek (például rommugro, beás, oláh, kárpáti, vend, szintó cigányok), a csoportok kultúrája nem azonos. A cigányság erősen rétegezett is: van polgárosodott rétege, vékony értelmiségi, kereskedő, muzsikus rétege, de jelentős – közel 60% – a mélyszegénységben élők aránya. Vannak sokan közöttük, akik sikeresek, kiemelkedtek, de a gyermekek többsége még ma sem jut szakmához, felsőfokú végzettséghez. Régen a cigányok 52 százalékának nem volt nyolc osztályos végzettsége sem, mára azonban a gyerekek 90%-a elvégzi az általános iskolát. Középiskolába viszont csak 20 százalékuk jut el és rengetegen lemorzsolódnak még az érettségi előtt. A romológus szerint a cigányok oktatása több okból nehéz: sikeres iskolai előmenetelüket gyakran az otthonról hozott hátrányaik – eltérő szociokulturális környezetük, a szegénység, súlyos megélhetési gondok, a szülők alacsony iskolázottsága, olykor a korlátozott nyelvi kód, vagy a tanulási motiváció hiánya – gátolják. A kudarcos iskolai pályafutás élményei mély sebeket hagynak a gyerekekben, akik egy idő után nem akarnak megfelelni. Problémát jelent a pedagógusok és a szülők közti nem megfelelő, sőt, gyakran teljesen hiányzó kommunikáció. A cigánysággal szembeni előítélet, a mesterséges vagy spontán elkülönítésük, az így kialakult gettókultúra, az óvodai nevelés, a minőségi oktatás hiánya, a mikrokörnyezet családi problémái és a nyomorban megszülető deviancia mind gátjai a cigány gyermekek sikeres iskolai pályafutásának. Szabóné Kármán Judit szerint fejlődést jelenthet, ha minél több pedagógus törekszik a jó kommunikációra; elmegy a cigány szülőkhöz, gyerekekhez a telepre, a gettóba, sőt, a szülőket is bevonja az iskola életébe.

A romák oktatásban való lemaradásához olykor a sajátos kultúra is hozzájárul, azaz a szülői túlóvó attitűd, az aktív érzelmi és indulati élet. „Másra és másképp szocializálnak a cigány szülők” – mondta Szabóné Kármán Judit, hozzátéve: „a másság azonban nem hiány, amit kompenzálni kell”. Paradigmaváltásra van szükség az oktatásban is; az uralkodó kompenzatórikus megközelítés helyett az inkluzív szemléletet, módszereket kell elterjeszteni, alkalmazni. A másságból fakadó értékekre, pozitívumokra kell építeni az oktatásban, s ez a nem cigány gyermekek javára is válik. Követendő példaként említette a hejőkeresztúri modellt: a borsodi falu általános iskolájában az órák egyötödében olyan feladatokat kapnak a gyerekek, amelyekben muszáj egymással dolgozniuk és együttműködniük. A szakemberek kiemelték, az oktatás ügye „nem cigánykérdés, az egész társadalom, legfőképp a jövendő pedagógusok, óvodapedagógusok feladata.”

A cikk az ELTE Rektori Titkárság gyakornoki programjának keretében készült.