Továbbra is az ELTE a legjobb tudományegyetem

A Semmelweis Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem – a hallgatói és az oktatói kiválóság alapján ezek az intézmények állnak a HVG 2015-ös felsőoktatási rangsorának élén.

A hallgatói rangsorban nem történtek nagyobb változások, sőt még inkább erősödött a vezető egyetemek előnye – olvasható a kiadványban. Az ELTE-re vagy a Budapesti Corvinus Egyetemre csaknem ezerrel többen szerettek volna bejutni 2014-ben, mint korábban, de a Műegyetemen, a Szegedi Tudományegyetemen és a Semmelweisen is 500-800 fős volt a növekedés. Az oktatói alrangsorban már nagyobb az átrendeződés. „Kiugróan javultak a Semmelweis Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem minősített oktatókra vonatkozó mutatói. A Semmelweis Általános Orvostudományi Karán egyik évről a másikra 148 – az egyetem egészén 180 – fővel nőtt a minősített oktatók száma, ami döntően az átszervezés következménye lehet, ám az oktatói listák élére repítette a kart és az egyetemet is. Sőt, az SE az idén ezzel az összetett intézményi rangsor győztese lett” – emeli ki a HVG felsőoktatási kiadványa. Az évek óta listavezető Eötvös Loránd Tudományegyetem így a 2. helyet szerezte meg – igaz, az idén is ebbe az intézménybe jelentkeztek a legtöbben, és itt tanít a legtöbb – tudományos fokozattal rendelkező – oktató.

Az összesített rangsor összeállításakor figyelembe vették a nappali alap- és osztatlan képzésekre első helyen jelentkezők számát, a felvettek pontátlagát, a B2-es vagy C1-es nyelvvizsgával felvett hallgatók átlagát, a középiskolai tanulmányi versenyeken kiemelkedő helyezést elért elsőévesek számát, a tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát és arányát, az egy – tudományos fokozattal rendelkező – oktatóra jutó nappali tagozatos hallgatók számát, valamint az MTA-címekkel rendelkező oktatók arányát.

Forrás: Eduline

2014.11.17.