Díjnyertes ELTE-s kisfilmek

Az InfoPark Alapítvány pályázati tevékenységével hozzá kíván járulni a műszaki és természettudományi ismeretek élményszerű elsajátításához, igyekszik felkelteni a jó képességű diákok érdeklődését az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) színvonalas természettudományos és műszaki képzése iránt. Ezért az InfoPark Alapítvány kisfilmkészítési pályázatot hirdetett az ELTE és a BME hallgatói részére, olyan kisfilmek elkészítésére, melyek a középiskolai természettudományos tantárgyak könnyebb, élményszerűbb megismerését segítik egy-egy témában.

Az Alapítvány kuratóriuma által fölkért szakmai zsűri által kiválasztott díjnyertes kisfilmek az ELTE-n készültek. Az Üres városok című alkotásával a legmagasabb pontszámot Egri Ádám, a TTK Környezetoptikai Laboratórium doktorandusza kapta. Második helyezést ért el Farkas Alexandra, Száz Dénes és Mihályi Dávid, szintén a Környezetoptikai Laboratóriumból a Navigálj, ha tudsz! című kisfilmjükkel. Harmadik helyen a Természettudományi Kommunikáció és UNESCO Multimédiapedagógiai Központ által támogatott Tóth Zsolt, Lukács Ferenc, Rozgonyi Kristóf végzett a repülést bemutató érdekes kisfilmmel.

A kisfilmekre a zsűrin kívül középiskolások is szavazhattak. A legtöbb szavazatot küldő iskola és a legtöbb filmet készítő tanszék, laboratórium is tárgyjutalmat kapott, melyet a Discount Laptop Shop biztosított.

A sikerre való tekintettel az InfoPark Alapítvány az ELTE Rektori Hivatal Pályázati és Innovációs Központjával közösen még idén meghirdeti az újabb, ezúttal doktoranduszoknak szóló filmpályázatát. A felhívást a doktori iskolák hallgatóinak jelenlétében 2014. november 26-án 14 órakor ismertetik az ELTE Tanári Klubjában.

Egri Ádám: Üres városok

2014.11.18.