Az ELTE hallgatója lett a legintelligensebb egyetemista fiú

A Diákhitel Központ és a DUE Médiahálózat által szervezett háromfordulós, országos versenyen több mint 16 ezren vettek részt. A 2014. december 6-án rendezett döntőn a lányoknál Erdős Szilvia (BME), a fiúknál Dankovics Attila, az ELTE elméleti matematika és programtervező informatikus hallgatója bizonyult a legjobbnak.

Magyarország második diákokat érintő intelligenciaszint-mérése, a Nagy Diák IQ-teszt szeptember közepén indult. A vetélkedősorozat végén derült ki, hogy A legintelligensebb fiú versenyző címet a szentendrei Dankovics Attila nyerte el, aki az Eötvös Loránd Tudományegyetem elméleti matematikus és programtervező informatikus hallgatója. A fiatalembernek a tanulás mellett kevés a szabadideje, de ha mégis van néhány szabad órája, akkor olvas, programokat ír és sakkozik. A lányok között a pápai Erdős Szilvia, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elsőéves mérnökinformatikus hallgatója lett a legintelligensebb diák.

Az első, online fordulóban egy többéves fejlesztéssel készült, betanulhatatlan, adaptív IQ-teszt kitöltésével több mint 16 ezren tették próbára tudásukat. A továbbjutók közül 725-en vettek részt a második fordulóban, ahol a Mensa HungarIQa hivatalos felvételijével birkóztak meg egy élő tesztíráson. A döntőben a népesség legintelligensebb egy százalékához tartozó, legalább 135-ös IQ-val rendelkezők vehettek részt. A december 6-i fináléba 365-en jutottak be, ahol a diákok közönség előtt dolgoztatták meg a szürkeállományukat. A feladványokat a nézők kivetítőn láthatták, a versenyzőknek pedig nemcsak a helyes megoldásokra, hanem a gyorsaságra is koncentrálniuk kellett. A feladványokat a Mensa HungarIQa és a Rejtvényfejtők Országos Szövetsége közösen állította össze.

Fotó: Gyulai Tóth Zoltán (origo.hu)

Forrás: Diákhitel Központ

2014.12.09.