A Finn Fehér Rózsa Lovagrend tagja lett Kubínyi Kata

Sauli Niinistö finn köztársasági elnök a Finn Fehér Rózsa Lovagrend érdemrendjével tüntette ki Kubínyi Katát, az ELTE Finnugor Tanszékének adjunktusát, a finn nyelv és kultúra magyarországi megismertetésében végzett több évtizedes magas színvonalú munkájáért. A lovagkeresztet Pasi Tuominen nagykövet nyújtotta át 2014. december 9-én, a Finn Fehér Rózsa és a Finn Oroszlán Lovagrend magyarországi kitüntetettjei számára adott díszvacsorán.

Laudációjában Pasi Tuominen méltatta Kubínyi Kata oktatói elhivatottságát, a hallgatók és kollégák számára példamutatóan széles látókörű tudományos tájékozottságát, közismert precizitását a kurzusait kísérő segédanyagok összeállításában. Kitért továbbá műfordítói munkásságára és tudományszervező tevékenységére, megemlítve a legutóbbi időszakból a Grammatika és Kontextus I., III. konferenciákat, a Bereczki Gábor emlékkonferenciát, valamint a finn professzorátus fennállásának 30. évfordulója kapcsán rendezett konferenciát, melynek előkészítésében és lebonyolításában – előadóként is – komoly részt vállalt. Erasmus-koordinátorként tíz éven át fáradhatatlan szervezője volt a hallgató- és oktatócserének az ELTE és finn partneregyetemei között.

ELTE BTK / Finnugor Tanszék

Fotó: finsk.no

2014.12.16.