Az NSZK győzött az V. ELTE Alumni Kupán

2014-re már hagyománnyá vált, hogy az ELTE volt hallgatói, visszatérve egyetemük sporttelepére, baráti hangulatú tornán mérik össze foci tudásukat karácsony előtt. Rekordlétszámú csapat vett részt a 2014. december 13-án este megrendezett eseményen, melyet az újonnan felálló ELTE Sportiroda is támogatott. Az ELTE V. Alumni Kupájának fővédnökségét idén is Mezey Barna rektor vállalta.

A 16 csapat az ELTE sokszínűségét jelezve többek közt ÁJK-s, BTK-s, TTK-s és PPK-s hallgatókból és dolgozókból állt. A szervezők négy csoportba osztották a csapatokat, ahonnan a csoportelsők juthattak tovább. Nagy iramban és jó hangulatban zajlottak a mérkőzések, majd az első körök után elkezdtek körvonalazódni az erőviszonyok is. Nyolc órára kialakultak a csoportok végeredményei: az A csoportban a vártnak megfelelően az NSZK, a B csoportban a Laby, a C-ben a Berugosz, a D csoportban pedig a zöld-fehér Gépállat FC diadalmaskodott.

Az elődöntő párosítása NSZK – Berugosz, a Laby – Gépállat lett, ahonnan az NSZK sima 2-0-s győzelemmel jutott a döntőbe, viszont a másik ágon nem született döntés, így ott büntetőkkel dőlt el a párharc kimenetele. Mivel a Gépállatok közül ketten is kapufára rúgták a büntetőiket, a Laby jutott a döntőbe. A döntőben nyert az NSZK, így 100%-os eredménnyel hozta a tornagyőzelmet, a bronzmeccsen pedig 3-1-es győzelmet aratott a Berugosz a Gépállat felett. A legjobb kapus Deák Csaba lett a Labyból, a gólkirály pedig az NSZK-s Bánk Levente 14 góllal.

A tornát szervező ELTE Alumni Alapítvány és a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club célja, hogy minden évben két tornával a továbbiakban is összetartsa az ELTE volt hallgatóinak, sportoló közösségét. Júniusban a Mérnök utcai pályán jön a folytatás!

2014.12.16.