„Együtt építkezni”

Kétszázötven felkészült hallgató és oktató tájékoztatta az érdeklődőket egyetemünkről az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon 2015. január 22–24. között, alumnusaink pedig interaktív kerekasztal-beszélgetésen is választ adtak a kérdésre: „Miért az ELTE?”

Az Educatio Kiállítás ELTE-s standjához folyamatosan érkeztek a látogatók, akik a személyre szabott információk mellett az ELTE összes képzését bemutató kiadvánnyal térhettek haza. A standnál pénteken beszélgettek az érdeklődőkkel Egyetemünk vezetői is: Demetrovics Zsolt, a PPK dékánja; Dezső Tamás, a BTK dékánja; Horváth Erzsébet, a TTK oktatási dékánhelyettese; Horváth Zoltán, az IK dékánja; Mikonya György, a TÓK dékánja és Seifert Tibor, az ELTE Egyetemi Kollégium főigazgatója. Az F25-ös standhoz érkezőket többek között kitűzők, naptárak, tollak, kari újságok, érdekes kémiai kísérletek, zöld almák, illetve különböző szóróanyagok is várták. A kiállításon közel 30 ezer látogató fordult meg, az ELTE-s képzéseket bemutató központi kiadványból körülbelül 7000 darab fogyott.

Egyetemünk standjához Nyírbátorból érkezett Kitti: gyerekekkel szeretne foglalkozni, ezért érdeklődik a TÓK képzései iránt. A Corvin Mátyás Gimnázium diákja, Ádám ötödikes kora óta pszichológus szeretne lenni, a PPK jelenlegi hallgatóinak visszajelzései alapján is biztos abban, hogy az ELTE-re jelentkezik idén februárban. A kiváló oktatók és az elismertség miatt adja be felvételi papírjait a BTK francia szakára Ágnes, aki Keszthelyről érkezett az Educatio Kiállításra. Máté politikusnak készül, az ÁJK tavalyi nyílt napjának pozitív tapasztalatai alapján biztos abban, hogy politológiára jelentkezik. A nagyváradi Mátyást a weboldalak érdeklik, programtervező informatikusnak készül.



Az ELTE végzett hallgatóinak – Mezey Barna, Egyetemünk rektora; Faludi Viktória, tanácsadó szakpszichológus, sportkonzultáns, a PPK alumnusa; Pallai Károly Sándor irodalmár, a BTK alumnusa és Papp Péter, a Kancellár.hu Zrt. elnöke, az IK alumnusa – részvételével interaktív kerekasztal-beszélgetést is hallhattak a kiállítás látogatói. Mezey Barna a hallgatók és oktatók gyümölcsöző együttgondolkodása mellett az ELTE egyedülálló nemzetközi beágyazottságát és széles oktatási kínálatát is kiemelte. Faludi Viktória hangsúlyozta: az ELTE-ről elérhető nemzetközi lehetőségek számos kaput megnyitnak az itt végzetteknek. A tanácsadó szakpszichológus elmondta, nagyon erős közösség alakult ki a PPK-n, szinte családként tanultak együtt: az akkori ismeretségek nagy része mára nemcsak baráti, hanem szakmai kapcsolat is egyben. Papp Péter a kollégiumi barátságok különlegességéről beszélt, valamint arról, hogy ha valaki informatikusként szerez diplomát, akkor azt Kuala Lumpurtól New Yorkig használhatja. A bölcsészettudomány egyik legfontosabb célja, hogy a különböző országok, vallások és kultúrák közti kommunikáció elmélyítésében segítsen: Pallai Károly Sándor szerint a BTK inspiráló közege is hatékonyan hozzájárul ehhez. A résztvevők kiemelték: az egyetem az a hely, ahol van lehetőség a hallgatók önálló építkezésére és fejlődésére. A beszélgetést Fábri György kommunikációs főigazgató vezette. A kerekasztal vendégei is részt vettek abban a sorozatban, amelyben Egyetemünk volt hallgatói mesélnek egyetemi élményeikről és sikereikről, az összes epizód itt látható.

Az Educatio Kiállítás egyetemi megjelenését a Karrierközpont koordinálta, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat és a Karok segítségével.

Fotók: ELTE Online


2015.01.26.