Tehetséggondozás az ELTE-n – felhívás

Az ELTE Tehetséggondozó Tanács 2015. április 7-én „Tehetséggondozás az ELTE-n – a hallgatók szemével” címmel szervez konferenciát. A Tanács számít a jelenlegi és végzett hallgatók, valamint a gyakorlóiskolai diákok tapasztalataira, a workshopokra 2015. február 26-ig lehet előadónak jelentkezni. Módosított határidő: március 5.

A konferencián az ELTE-n megvalósuló tehetséggondozás jó gyakorlataival, eredményeivel, a továbbfejlődés fő kérdéseivel, valamint az esetleges akadályozó tényezőkkel foglalkoznak. A Tehetséggondozó Tanács által meghirdetett pályázaton részt vehet minden, az ELTE-n hallgatói jogviszonnyal rendelkező jelenlegi és volt egyetemi hallgató, valamint a gyakorlógimnáziumokban jogviszonnyal rendelkező középiskolás diák. A rendezvény délutáni programján workshopokon tekintik át a hallgatók tehetséggondozásban szerzett tapasztalatait. A workshopok első részében a tehetséggondozás kiemelt témaköreire fókuszálva három-három hallgató tartja meg előadását. A hallgatók kiválasztása jelen pályázat alapján történik. Az előadások 6–8 perc terjedelműek, amelyekre előre felkért szakértők reflektálnak. A workshopok második részében moderátor vezetésével beszélgetnek a résztvevők.  A konferencián elhangzottakat kötetben is megjelentetik.

Pályamunkát az alábbi témakörökben lehet benyújtani:
  • Mi vonzott a tehetséggondozásban?
  • Tömegképzés és tehetséggondozás
  • Hallgatói és oktatói kezdeményezés szerepe a tehetséggondozásban
  • Közösségi élmény a tehetséggondozásban
  • Miért jelentkeztem tutorial képzésre?
  • Miért jelentkeztem a honorácior rendszerbe?
  • Amit megtaláltam a tudományos diákköri munkában/ szakkollégiumban/ tutori képzésben/ honorácior rendszerben, és amit nem
  • Mi vonz a kutatásban?
  • Miért írtam TDK dolgozatot?
  • Miben különbözik a szakmai munka a tudományos diákkörben és a szakkollégiumban?
  • Ha én dönthetnék, az alábbi módon támogatnám a tehetséggondozást az egyetemen…
  • Milyen tényezők akadályozzák a tehetséggondozást?
  • Milyen együttműködéseket látnának szívesen a középiskolások az egyetemistákkal?
A pályázókat arra kérik, hogy pályázati anyagukban mutassák be, hogy az általuk választott témában milyen kérdéseket elemeznének a konferencián. A kiválasztott pályázók könyvutalványban, illetve könyvjutalomban részesülnek. A pályázatokat az ELTE Tehetséggondozó Tanácsának konferenciaszervező munkacsoportja bírálja el.

2015.02.11.