Szakmai napot tartott az ELTE Sportiroda

2015. február 13-án az ELTE Bogdánfy úti sporttelepén tartott szakmai napot a BEAC és az ELTE EHÖK az egyetem sportszervező ösztöndíjas hallgatói számára. Az ELTE Sportiroda megbízásából megvalósult szakmai nap célja az egyetemi sportszervezésért felelős hallgatók továbbképzése, sportági, sportszervezési, kommunikációs ismereteik fejlesztése volt. A megjelenteket a hallgatói ügyekért felelős rektori megbízott, Pozsár-Szentmiklósy Zoltán köszöntötte.

A program első felében olyan korábbi, sikeres sportösztöndíjasok tartottak bemutató előadást munkájukról, akik a mai napig az ELTE sportéletének szervezői. Pulay Szilvia, az ELTE-BEAC Aerobik szakmai vezetője a kezdetektől mutatatta be az aerobik fejlődését az egyetemen „Aerobik forradalom az ELTE-n” címmel, a kis létszámú foglalkozásoktól a több mint száz fős edzésekig és a közel hatszáz fős sportoló közösség kialakításáig. Árendás Tamás, az ELTE-BEAC Futsal Szakosztály vezetője a sportág alakulását „Kispályától az Nb1-ig” címmel mutatta be a hallgatóknak, a résztvevők megismerhették az egyetemi labdarúgás történetét, eseményeit és kiemelkedő eredményeit. Szabari Krisztián a kosár sportág férfi szakágának elmúlt öt évben elért sikereiről beszélt, a legkiemelkedőbb eredmény – több nemzetközi szereplés mellett – a 2014-es MEFOB bronz érem elnyerése és több ALL STAR játékos kinevelése volt. A szünet előtti utolsó előadást Kovácsik Rita tartotta a cheerleading sportág hazai bevezetésének történetéről: előadásából egy hazánkban alig ismert sportág sikeres felemelkedése, az ELTE ebben elfoglalt vezető szerepe rajzolódott ki, nemzetközi fellépésektől az országos egyetemi bajnoki cím elérésig.

A szünetet követően Molnár Ágnes „Keleti mese avagy a hastánc népszerűsítése az egyetemen” című előadását hallgatták  meg a sportösztöndíjasok, akik egy új közösség felépítésének fortélyaiba láthattak bele a jelenleg is aktív sportösztöndíjas hallgató előadásának köszönhetően. Ezt követően a többszörös Ironman, Kis Gyula beszélt az ELTE-BEAC Polythlon-Triatlon szakosztály felépítéséről és működéséről, „Hogyan jussunk el az ELTE-ről Hawaiira” címmel.A záróelőadást a jelenleg fizika tanárként dolgozó Kis Róbert, az 5vös 5km főszervezője tartotta a legsikeresebb ELTE-s tömegrendezvényről, ismertetve a legfontosabb lépéseket, amivel a korábbiakba családias futóverseny egy közel ezer fős, jelentős futóeseménnyé nőtte ki magát.

A program megvalósítását az ELTE Sportiroda támogatta, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség a „KMR Intézményi Sportiroda Pályázat 2014: Integrált felsőoktatási sportirodák felállítása és fejlesztése a Közép-magyarországi régió állami felsőoktatási intézményeiben” című projekt keretében.

BEAC

2015.02.17.