ELTE Innovációs Nap

ELTE Innovációs Nap
02/26

2015. február 26.

ELTE Lágymányosi Campus, Északi Tömb, Gömbaula (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A)

02/26

2015. február 26. -

ELTE Lágymányosi Campus, Északi Tömb, Gömbaula (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A)


2015. február 26-án kilencedik alkalommal tart egész napos szakmai és tudományos rendezvényt a Gömbaulában az Egyetem Pályázati és Innovációs Központja, amelyen átadják az ELTE Innovatív Kutatója díjat, és kihirdetik a hallgatói kisfilm pályázat eredményét is. A konferencia célja az egyetemen keletkezett tudás és alapkutatások gyakorlati életben való hasznosításának ösztönzése; az egyetem és a vállalati szféra kapcsolatainak elősegítése, erősítése.

A meghívott előadók között szerepelnek a kormányzati szféra legjelentősebb szakpolitikusai, valamint számos neves szakmai szervezet képviselői. Előadást tart Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár; Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke; Duda Ernő, a Magyar Biotechnológia Szövetség elnöke és Bokodi Szabolcs, a Tempus Közalapítvány felsőoktatási csoportjának vezetője is. A szekciók középpontjában a felsőoktatást érintő, K+F+I támogatási lehetőségek, a Horizon 2020 és az Erasmus+ programok, valamint a társadalmi innovációs projektek állnak. A résztvevőket az Egyetem nevében Frei Zsolt tudományos rektorhelyettes köszönti.

A rendezvényen átadják az ELTE Innovatív Kutatója díjat is, amelyet az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2009-ben alapított a kiemelkedő kutatói teljesítmény elismerésére. A díjazott rövid előadást is tart. A Pályázati és Innovációs Központ Film Up! címmel kisfilmkészítő pályázatot hirdetett az Egyetem PhD, MA és MSc-hallgatóinak, a legjobbakat az Innovációs Napon díjazzák. A rendezvényen poszterkiállítás is lesz, amelyen az egyetem ipari partnereit és a közösen elért kutatási eredményeket mutatják be.

Letölthető program

A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött (február 24-ig).

Időpont: 2015. február 26. 9:00–15:00
Helyszín: ELTE Lágymányosi Campus, Északi Tömb, Gömbaula (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A)