ELTE–BEAC Sportpályázat

A Budapesti Egyetemi Atlétikai Club és az Eötvös Loránd Tudományegyetem újból tematikus sportpályázatot hirdet a 2014/15-ös tanév tavaszi félévére hallgatói és oktatói szabadidős és sportprogramok szervezésére.

A pályázat célja, hogy forrást biztosítson az ELTE kari, intézeti dolgozói, hallgatói számára szabadidős és sportprogramok megszervezésre. A pályázat keretében tudományos diákköri, intézeti, tanszéki sportnapokra, tanár-diák mérkőzésekre és egyéb szabadidős programokra lehet pályázni, melyek az ELTE sporttelepein, az ELTE és a BEAC szervezésében valósulnak meg a 2015-ös tavaszi félévben.

Három kategóriára adhatnak le pályázatot a jelentkezők:
1. kategória: Tanár-diák mérkőzések szervezése választott sportágban
2. kategória: Sportnap az ELTE Vízisporttelepén
3. kategória: Sárga-túra a Budai-hegyekben
A kiválasztott kategóriába tartozó sportesemény lebonyolítását az ELTE és a BEAC sportszervezői a nyertes pályázók igényei alapján biztosítják.

2015. április 30-ig folyamatosan várják a pályázatokat erre az e-mailcímre. A pályázatokat folyamatosan bírálják el.

A 2014-es évben egy tucat új sport program valósult meg a pályázati lehetőségnek köszönhetően.

Teljes pályázati kiírás és űrlap a BEAC honlapján

2015.03.18.