Kiemelkedő sikerek az OTDK-n – I. rész

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatói remekül szerepeltek a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia különböző szekcióiban: a hallgatók eredményeinek köszönhetően intézményünk lett a legeredményesebb az Állam- és Jogtudományi, valamint a Humántudományi Szekcióban. 

Az Állam- és Jogtudományi Szekciót 2015. március 31. és április 2. között rendezték meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A versenyre összesen 301 nevezés érkezett. Az ÁJK hallgatói nagyszerűen szerepeltek a versenyben: 11 első helyezést, 9 második helyezést és 8 harmadik helyezést értek el. A hallgatók így több mint kétszer annyi első helyet szereztek a versenyen, mint a második legeredményesebb intézmény hallgatói.

I. díj
  • Szabó Réka, Agrár- és Szövetkezeti Jogi Tagozat
  • Milánkovich András, Alkotmányjogi Tagozat II.
  • Mécs János, Alkotmányjogi Tagozat III.
  • Győrfi Anita, Európai Jogi Tagozat
  • Varga Árpád, Kriminológiai Tagozat
  • Ila-Horváth Eszter, Munkajogi Tagozat II.
  • Csaba Orsolya Zita, Nemzetközi Jogi Tagozat I.
  • Kovács Dalma Melinda, Nemzetközi Magánjogi Tagozat
  • Csernus Máté - Pataki Tamás Dániel, Pénzügyi Jogi Tagozat
  • Vasicza Mária Rebeka, Polgári Jogi Tagozat I.
  • Ottóffy Zsófia, Polgári Jogi Tagozat II.
II. díj
  • Czapári András, Alkotmányjogi Tagozat III.
  • Palkó Gábor Ferenc, Büntető Eljárásjogi Tagozat II.
  • Kőhidai Gábor, Jog- és állambölcseleti Tagozat
  • Sárady Eszter, Környezetvédelmi Jogi Tagozat
  • Gabó-Kilbinger András, Magyar Állam- és Jogtörténeti Tagozat
  • Matits Kornél, Munkajogi Tagozat II.
  • Németh Kristóf László, Nemzetközi Magánjogi Tagozat
  • Patai Szabolcs – Szabó Sarolta Édua, Polgári Eljárásjogi Tagozat
  • Deák Péter, Római Jogi és Egyetemes Állam- és jogtörténeti Tagozat
III. díj
  • Bedő Renáta, Alkotmányjogi Tagozat I.
  • Horváth Georgina, Büntető Eljárásjogi Tagozat I.
  • Zanathy Anna, Infokommunikáció és Médiajogi Tagozat
  • Kiss Brigitta, Közigazgatási Jogi Tagozat II.
  • Csalár Dorina, Kriminológiai Tagozat
  • Papp Dorottya, Magyar Állam- és Jogtörténeti Tagozat
  • Orbán András, Polgári Jogi Tagozat I.
  • Rajkai Bence, Polgári Jogi Tagozat III.
A hallgatók öt szekcióban kapták meg a legjobb opponensnek járó díjat, és hét különdíjat is átvehettek. A különdíjasok, a díjnyertes dolgozatok címe és a konzulensek listája elérhető az ÁJK honlapján.

A Humántudományi Szekciót a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (2015. április 8–10.) rendezték. A versenyen összesen 142 helyezést osztottak ki, amelyek közül az Bölcsészettudományi Kar hallgatói 22 első, 21 második és 16 harmadik helyezést szereztek, így valamennyi intézmény indulói közül az ELTE-sek hozták el a legtöbb díjat.

I. díj
  • Muntag Vince, Színháztudomány Tagozat
  • Lakatos Gabriella, Vizuális kultúra Tagozat
  • Kaposi Krisztina, Régi magyar irodalom Tagozat
  • Györegy Zsolt, Összehasonlító irodalomtudomány Tagozat
  • Bóna Éva, Orosz irodalom Tagozat
  • Kunner Petra, Irodalomelmélet Tagozat
  • Horváth Adél, A XX. század magyar irodalma Tagozat 1.
  • Németh Eszter, A XX. század magyar irodalma Tagozat 3.
  • Vecsernyés Dóra, 1945 utáni brit és posztkoloniális kultúra Tagozat
  • Iváncsics Bernát, Angol és amerikai irodalom és kultúra Tagozat
  • Szabó Gergely, Szociolingvisztika Tagozat
  • Kövér Ármin, Nyelvoktatás Tagozat
  • Krizsai Fruzsina, Kognitív nyelvészet Tagozat
  • Gaál Zoltán Kristóf, Fonológia és morfológia Tagozat
  • Kresztyankó Annamária, Diskurzuselemzés, a társadalmi nemek nyelvészete
  • Veres Kristóf György, Magyar kora középkor Tagozat
  • Kovács Dóra, Kora újkori és újkori művelődés- és eszmetörténet Tagozat
  • Molnár Dániel, Kora újkori magyar történelem (16-17. század) Tagozat
  • Isó Gergely, Magyar történelem 1945 után Tagozat
  • Fülöp Kristóf, Régészet I. (Őskor, római és késő császárkori régészet) Tagozat
  • Molnár Csenge, Néprajz I. Társadalom és tárgyi néprajz Tagozat
  • Kassai Gyöngyi, Klasszika-filológia Tagozat 1.
II. díj
  • Komornik Eszter, Vizuális kultúra Tagozat
  • Tóth Kamilla, Olasz és spanyol irodalom Tagozat
  • Boldog-Bernád István, A 19. század első felének magyar irodalma Tagozat
  • Szemes Botond, A XX. század magyar irodalma Tagozat 1.
  • Tóth Tamara, A XX. század magyar irodalma Tagozat 4.
  • Szűts Melinda, Viktoriánus és modern angol és ír irodalom Tagozat
  • Petrák Fanni, Angol és amerikai irodalom és kultúra Tagozat
  • Panka Dániel, Irodalom és vizualitás Tagozat
  • Bartók Márton, Szociolingvisztika Tagozat
  • Szűcs Ágota, Nyelvoktatás Tagozat
  • Szabó Katalin, Magyar nyelvészet Tagozat
  • Asztalos Anikó, Pszicholingvisztika Tagozat
  • Farkas Csaba, Magyar kora középkor Tagozat
  • Ribi András, Középkori és újkori egyetemes történelem Tagozat
  • Lóránt Andrea, Kora újkori és újkori művelődés- és eszmetörténet Tagozat
  • Kisőrsi Zsófia, Magyar gazdaság-, társadalom és életmód a 20. században Tagozat
  • Zelenai Nóra, Legújabb kori magyar történelem 1945 előtt Tagozat
  • Eitler Ágnes, Néprajz II. Folklór és vallási néprajz Tagozat
  • Horváth Balázs, Klasszika-filológia Tagozat 1.
  • Pintér Anna Krisztina, Klasszika-filológia Tagozat 2.
  • Kovács Ramóna, Orientalisztika Tagozat 1.
III. díj
  • Varga Nóra, Színháztudomány Tagozat
  • Konkoly Dániel, Összehasonlító irodalomtudomány Tagozat
  • Dorcsák Réka, Olasz és spanyol irodalom Tagozat
  • Polácska Fruzsina, Orosz irodalom Tagozat
  • Melhardt Gergő, A XX. század magyar irodalma Tagozat 2.
  • Bojti Zsolt, Viktoriánus és modern angol és ír irodalom
  • Vass Ádám, Diskurzuselemzés, a társadalmi nemek nyelvészete
  • Bádi Barbara, Magyar késő középkor Tagozat
  • Kovács Janka, Kora újkori és újkori művelődés- és eszmetörténet Tagozat
  • Mohay Borbála, Kora újkori és újkori művelődés- és eszmetörténet Tagozat
  • Vida Bence, Kora újkori magyar történelem (16-17. század) Tagozat
  • Mészáros Dániel, Legújabb kori magyar történelem 1945 előtt Tagozat
  • Máté Dóra, Régészet I. (Őskor, római és késő császárkori régészet) Tagozat
  • Tóth Gábor, Néprajz I. Társadalom és tárgyi néprajz Tagozat
  • Balogh Pál Géza, Néprajz II. Folklór és vallási néprajz Tagozat
  • Kovács István, Klasszika-filológia Tagozat 2.
  • Szenczi András, Orientalisztika Tagozat 2.
Turcsányi Réka Mária és Bódai Dalma különdíjas lett.

A Budapesti Kommunikációs Főiskolán 2015. április 8. és 10. között megtartott Művészeti és Művészettudományi Szekción négy ELTE-s hallgató vett részt. Hangszeres zene kategóriában első helyezett lett Sógor Tamás (BTK), különdíjat kapott Neudold Júlia (BGGyK).

2015.04.15.