Borhy László a BTK új dékánja

2015. április 30-án az ELTE Bölcsészettudományi Kar Kari Tanácsa Borhy László akadémikust választotta meg a BTK következő dékánjának, kinevezése 2015. július 1-től három évre szól. Borhy Lászlóra 32 igen szavazat, a másik indulóra, Brenner Kolomanra, a stratégiai ügyek jelenlegi dékánhelyettesére 7 szavazat érkezett.

Borhy László az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének igazgatója, az Ókori Régészeti Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, a Régészeti Doktori Program vezetője. Szűkebb szakterülete a római provinciák régészete, Pannonia régészete és története, a római történelem, az ókori művészettörténet, az ókori falfestészet és a római hadtörténet. 1992 óta vezet feltárásokat az ókori Brigetio (Komárom/Szőny) területén tanítványai részvételével, akiknek lehetőséget biztosít az ott feltárt leletanyagból szakdolgozatok, disszertációk elkészítésére. Vezeti az MTA-ELTE Interdiszciplináris Régészettudományi Kutatócsoportot is. Tavaly év végén felkerült az ELTE legtöbb szakkönyvet és monográfiát jegyző oktató-kutatóit tartalmazó listára.

„Centiméterről centiméterre haladva bontakozik ki előttünk egy gazdag lelőhely egykori lakóinak élete, és a sokszínű leletek alapján próbáljuk meg az itt élők mindennapjait rekonstruálni” – mondta el az ásatásokról az elte.hu-nak adott 2013-as interjúban. „Brigetio határvárosként, legiotáborként az itt előkerülő, időnként meglepően magas színvonalú leletek révén kiváló terepet kínál arra, hogy elhelyezzük nemcsak az egykori Pannonia tartomány, hanem a Római Birodalom viszonylatában egyaránt.”

ELTE BTK

2015.05.04.