Több ezer látogató a Múzeumok Éjszakáján

2015. június 20-án Egyetemünk ismét csatlakozott a nagy sikerű rendezvénysorozathoz. Az év legrövidebb éjszakáján különleges programokkal várta a látogatókat az Egyetemi Könyvtár, a Füvészkert és az ELTE TTK Természetrajzi Múzeum, az érdeklődők a Trefort-kert rejtett zugaiba is bepillanthattak. Egyetemünk programjaira több mint háromezren voltak kíváncsiak.



Az Egyetemi Könyvtárban közel 400 látogatót fogadtak: népszerűek voltak az épületet és a könyvtár történetét bemutató épülettúrák, a restaurátor és digitalizáló műhely programjai, a folyóiratraktár, a Végtelen Könyvtár című fotókiállítás és a gyerekeknek szóló kézműves foglalkozások is.
További információk az Egyetemi Könyvtár oldalán

Az ELTE TTK Természetrajzi Múzeum maratoni, 14 órás nyitva tartással készült: a múzeum dolgozói mellett doktoranduszok, mintegy harminc önkéntes egyetemi hallgató és öt iskolai közösségi szolgálatos diák koordinálta a programokat. Több mint 800-an voltak kíváncsiak a kiállításokra, a természettudományos játszóházra, a fizikai kísérletekre, az ismeretterjesztő előadásokra és az interaktív könyvbemutatókra.
További fotók a Múzeum Facebook-oldalán

A Füvészkertben kézműves gyerekfoglalkozásokkal, növénysimogatóval és izgalmas szakvezetésekkel készültek az év legrövidebb éjszakájára. Az 1847 óra működő botanikus kertben mintegy 2500 látogató fordult meg június 20-án.



A Trefort-kertben – amely egykor a műszaki képzésnek is helyet adott – a látogatók többek között a Bölcsészettudományi Kar történetét, a kert épületeit és szobrait, valamint a Névsor a fugákban emlékművet ismerhették meg a 45 perces egyetemtörténeti sétákon, amelyeket Egyetemünk történészhallgatói vezettek. A program másik részében a BME hallgatói által fejlesztett Mistory mobilalkalmazás nyújtott lehetőséget arra, hogy a kertet egy külön erre az alkalomra készített történeten keresztül ismerjék meg az érdeklődők. Az ingyenesen letölthető mobilalkalmazás keretében – fiktív történeten keresztül – a játékosoknak egy szabadkőműves összeesküvést kellett leleplezniük különböző rejtvények megoldásával, miközben a kertet bejárva valós történeti ismereteket kaptak a szabadkőművesekről és a Kar történetéről.

2015.06.25.