Első alkalommal adták át a Pro Ingenio díjakat

Mint korábban beszámoltunk róla, az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2015-ben nívódíjat és elismerő oklevelet alapított a kiemelkedő tehetséggondozási tevékenység méltánylására. A Pro Ingenio díj azoknak az ELTE-s oktatóknak, kutatóknak a megbecsülését szolgálja, akik a középiskolások és az egyetemi hallgatók tudományos tevékenységének elősegítéséért, kibontakoztatásáért és elismeréséért éveken át kiemelkedően eredményes, áldozatos munkát végeztek a tehetséggondozás bármely területén (témavezetői, tutori, mentori vagy szervezői feladatok ellátásával).



A nívódíjat és elismerő oklevelet 2015. június 29-én a Szenátus ülése előtt adták át a jogi kar tanácstermében.

Nívódíjban részesült:
  • Lőrincz András (IK, Programozáselmélet és Szoftvertechnológiai Tanszék, tudományos főmunkatárs)
  • Ritoók Zsigmond (BTK, Ókortudományi Intézet, Latin Tanszék, professzor emeritus, akadémikus)
  • Szabolcs Éva (PPK, Neveléstudományi Intézet, egyetemi tanár)
  • Weidinger Tamás (TTK, Földrajz- és Földtudományi Intézet, Meteorológiai Tanszék, egyetemi docens)
  • Wessely Anna (TáTK, Szociológia Intézet, egyetemi docens, a Kar Tudományos Diákköri Tanácsának elnöke, és az ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium igazgatója) (később veszi át)
  • Zsakó László (IK, Média- és Oktatásinformatika Tanszék, egyetemi docens)
Elismerő Oklevélben részesült:
  • Csörnyei Zoltán (IK, Programozási Nyelvek és Fordítóprogramok Tanszék, ny. egyetemi docens)
  • Erdős István (ÁJK, Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék, egyetemi tanársegéd)
  • Kajtár Gábor (ÁJK, Nemzetközi Jogi Tanszék, adjunktus)
  • Kereszty Orsolya (PPK, Neveléstudományi Intézet, Andragógiai Tanszék, egyetemi docens)
  • Kós Géza (TTK, Matematikai Intézet, Analízis Tanszék, egyetemi adjunktus) (később veszi át)
  • Körmendi Tamás (BTK, Történeti Intézet, Történelem Segédtudományai Tanszék, egyetemi adjunktus)
  • Menczel Gabriella (BTK, Romanisztikai Intézet, Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszék, egyetemi docens)
  • Patakiné Bősze Júlia (PPK, Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet, egyetemi adjunktus)
  • Szabó Csaba (TTK, Matematikai Intézet, Algebra és Számelmélet Tanszék, egyetemi tanár)
A Pro Ingenio Nívódíj a tehetséggondozás területén végzett különösen kiemelkedő tevékenységért adható érem, amely 150 000 Ft pénzjutalommal jár, a Pro Ingenio Elismerő Oklevél pedig a tehetséggondozás területén végzett kiemelkedő tevékenységért adható oklevél 100 000 Ft pénzjutalommal. A jelöltek személyére a Karok dékánjai tettek javaslatot, a díjak odaítéléséről az Egyetem rektora által felkért öttagú bizottság döntött.


2015.06.30.