A drónok tánca

Az ELTE Biológiai Fizikai Tanszékének drónjaival táncol Nina Kov, Londonban élő koreográfus egy nemrégiben megjelent kedvcsináló videón. A tervek szerint 2015-ben debütál a „Dancing With Drones” előadás, amelyben 7-10 drón – minden egyéb irányítás nélkül – reagál a táncosok kezére szerelt rádióadókra.

A European Research Council által is támogatott COLLMOT projektben olyan robotrepülőgép-rajt építettek, amely a világon először képes kollektív mozgásra. Vicsek Tamás egyetemi tanár kutatócsoportjának úttörő eredményeiről a Nature honlapján számoltak be. A magyar kutatók a világon először használták a kollektív mozgás biológiai szabályszerűségeit annak érdekében, hogy természetes körülmények között repülő, dinamikus gépi rajt hozzanak létre. A kutatás eredményei azt vetítik előre, hogy az összehangolt robotcsapatok sokkal hamarabb megjelenhetnek, mint arra a kutatók számítottak.

A vizsgálatok azóta is folyamatosan zajlanak, a kutatói szférán kívül is sorban érkeznek a megkeresések az ELTE-s kutatókhoz. A kutatócsoport által alapított Collmot Robotics spin-off cég szervezi a Dancing With Drones című előadást, amelynek egyelőre a kedvcsináló videója található meg az interneten, de azt ígérik, hogy még 2015-ben meg lehet nézni a táncosok és a tucatnyi drón műsorát. „Az előadás nem csak egy show, segítségével összehasonlíthatjuk az emberi mozgást a drónokéval, láthatjuk, hogyan képesek együttműködni” – emelte ki Nina Kov.

A készülő show számos trükköt tartalmaz: a drónok a táncosok kezére szerelt rádióadókra fognak reagálni. Az előzetes videóban a táncos gyakorlatilag a drónok egyikeként szerepel. „Ha a táncos egy meghatározott mozdulatot végez, a drónoknak a megfelelő akciót kell elvégezniük. Attól válik művészetté, hogy meg van koreografálva” – mondta el Vicsek professzor. A táncban résztvevő összes drón beszél egymással, bár takarékosabb megoldás lenne, ha mindegyik csak a szomszédjával kommunikálna, mert az kevesebb energiát igényel. A gépek másodpercenként tízszer sugározzák ki a helyzetüket, és az adat közlése, feldolgozása miatt körülbelül egy másodperces késleltetés van a rendszerben. Ezt a „csúszást” a koreográfiának kell elfednie. Vásárhelyi Gábor kutató elmondta, a csoport öt évig dolgozott azon, hogy olyan rendszert építsenek, amely nem szimulációként, hanem a gyakorlatban is működik.



Forrás: Motherboard / VS.hu

2015.07.01.