Világbajnoki dobogóra állhatott Kapás Boglárka

2015. augusztus 4-én a kazanyi vizes világbajnokságon Kapás Boglárka, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar hallgatója nagy hajrával bronzérmet szerzett az 1500 méteres női gyors döntőjében.

A versenyt megnyerő Katie Ledecky már a középdöntőben is világcsúcsot úszott, így várható volt, hogy ő ér elsőként célba. ezúttal is külön versenyt vív majd az órával, és nem is okozott csalódást, már a rajt után élre állt, és végig a rekordja előtt haladva 15:25.48-cal nyert is. Kapás Boglárka rendre a hatodik helyen fordult – 250-nél a 7. is volt néhány másodpercig –, a táv harmadát követően viszont feljött az ötödikre. A hátrányát ledolgozva 1100 méternél már csak egy helyre volt a dobogótól, de még 300 méterrel a vége előtt is 4.6 mp-re a 3. helytől. Innen elképesztő tempóban zárkózott fel a harmadikra, 1350-nél 3 mp, 1400-nál 2.2 mp volt a hátránya, az utolsó hosszon pedig már csak 66 század! Végül majdnem két másodperccel megelőzte a negyedik helyezett Lotte Friist, az időeredménye: 15:47.09.

„Ez olyan hihetetlen... Úsztam, ahogy tudtam, közben éreztem, hogy a harmadik-negyedik helyen haladok, mert azt láttam, hogy többen is mögöttem vannak. Az utolsó ötvenen már fájt mindenem, viszont azt is láttam, hogy Lotte teljesen lelassult, ő meg azt látta, hogy jövök, és ilyenkor az üldözőnek sokkal könnyebb, mint az üldözöttnek” – nyilatkozta az úszónő a verseny után. – „Még el sem hiszem, ami itt most történt velem. Talán majd két-három nap múlva... A gondolataim még le vannak maradva most az érzelmek mögött... Csodálatos, hogy ilyen mezőnyben érmet tudtam szerezni.”

Forrás: Nemzeti Sport

2015.08.25.