Középiskolai program – önkéntes felhívás

Az ELTE Tehetséggondozási Tanácsa új, középiskolásoknak szóló programot indít, amelyhez önkéntes hallgatók jelentkezését várja. A program elsődleges célja, hogy segítséget nyújtsanak a középiskolás diákoknak az érettségi vizsgákra való felkészüléshez, ezáltal az egyetemi felvételihez.

A programba jelentkező hallgatók tantárgyanként kialakított munkacsoportokban fognak dolgozni, amelyek munkáját egy-egy oktató segíti. A programban résztvevők felkészítést kapnak a CooSpace használatára, ezen a rendszeren keresztül zajlik a program.

A kezdeményezés sikere azon is múlik, hogy minél több hallgatónk kapcsolódjon be aktívan az ELTE középiskolásokkal foglalkozó programjába. A résztvevőkre az alábbi feladatok várnak:
  • feladatsorok összeállítása és elküldése a programba jelentkező középiskolás diákoknak,
  • a diákok által beküldött megoldások kijavítása és ezek visszaküldése,
  • oktatási segédanyagok összeállítása és feltöltése, megosztása,
  • válaszadás a diákok kérdéseire (ennek eszköze levelezés és fórumozás) és
  • egyénre szabott tanácsadás az érettségihez szükséges kompetenciák elsajátításához.
A programba bekapcsolódni kívánó hallgatók jelentkezését annak a középiskolás tantárgynak a megjelölésével várják, amelyre vonatkozó felkészítésben részt szeretnének venni. Jelentkezni 2015. október 15-ig ezen az e-mail-címen lehet, a tárgy rovatban a CooSpace középiskolás programot megjelölve.

2015.09.30.