„A nevelés világa igazi humorforrás”

Mikor döntötte el, hogy ezt a hivatást választja?
A pedagóguspálya már gyerekkoromtól vonzott, hiszen már az általános iskolában olyan tanárok oktattak, akik nagy hatással voltak rám, később pedig mintául szolgáltak számomra. Ezek után középfokú tanítóképzőbe jelentkeztem, ahol még jobban megszerettem a pedagógiát. Más alternatíva nem is merült fel bennem. Felvételt nyertem az ELTE pedagógia – magyar nyelv és irodalom szakára, amihez felvettem a pszichológiát is, mert úgy láttam, hogy a neveléstudományt enélkül nem lehet művelni. 1963-ban végeztem az egyetemen, ahol azonnal gyakornoki megbízást kaptam, majd tanársegéd lettem, és azóta is az ELTE-n dolgozom.

Végül tehát nem általános iskolában helyezkedett el, az iskolán kívüli pedagógiai munkában mégis nagy gyakorlatot szerzett.
Már 16 éves koromban bekapcsolódtam a nyári táboroztatásba, amelyet nagyon megszerettem. Rengeteg élményt és tapasztalatot szereztem a gyerekekről, amit természetesen az oktatásban is tudtam hasznosítani. Később egy-egy tábor alkalmával adatgyűjtést is végeztem a gyerekek és a pedagógusok körében, valamint kísérleti megfigyeléseket folytattam.

Kamaszkora óta gyerekekkel és fiatalokkal foglalkozik. Talál még kihívást a tanításban?
Az oktatásban rengeteg kihívás van. A hallgatók ellenvetéseket tesznek, kérdéseket foglmaznak meg, ami egy önfejlesztő folyamatot indít el az oktatóban. Én biztatom is mindig a hallgatókat, hogy merjenek kérdezni. Néha ugyan nehéz lépést tartani velük, de igyekszem...

Egy oktatókat értékelő weboldal szerint a hallgatók is elégedettek Önnel, szeretik az óráit. Többen kiemelték például a humorát és a világos előadásmódját.
A humor nem az én érdemem, hiszen a gyerekek, a nevelés világa önmagában humorforrás, mindössze meríteni kell innen. Ráadásul jobban megmarad az emlékezetben a tananyag, ha élménydús az előadás. Engem is pihentet, ha kitérhetek olyan életszerű helyzetekre, amelyeknek szellemes töltetük van. Ami az előadásmódot illeti, a hallgatók elvárják, hogy legyen értelme a hallottaknak. A neveléselmélet pedig egy olyan terület, amelyet nemcsak a tanulmányaik során, de szülőként is hasznosítani tudnak majd.

Az egyetemi órák mellett továbbképzéseket tart pedagógusoknak. Mi a különbség a fiatalokkal és a felnőtt, már gyakorló pedagógusokkal folytatott munka között?
Nincs szakadék, de érzékelhető például, hogy a pedagógusok motivációja erősebb, hiszen kifejezetten azért jelentkeztek a képzésre, hogy segítséget kapjanak. Itt egy interaktívabb oktatás valósítható meg. Ez persze természetes, mert a fiataloknak még nincs ekkora tapasztalati hátterük. Esetükben a motivációt serkenteni kell, például humoros esetek megismertetésével.

Kutatásai során kiemelten foglalkozott a jellemformálás, a személyiségfejlesztő iskola kérdéseivel. Miben mások a mai gyerekek? Mi okozhat kihívást a tanároknak?
Sem a személyiség sajátosságai, sem a fejlesztési feladatok nem változtak alapvetően. Viszont ma mások a társadalmi elvárások, ezért meg kell találni azokat a megoldásokat, amelyekkel elő tudjuk segíteni az iskolából kibocsátott fiatalok beilleszkedését a társadalomba. Mára erősen felértékelődött a szociális életképesség, a sikeresség – ez a modern társadalom kihívása az iskolával, a családdal és az egyénnel szemben. Mindenekelőtt tudatosítani kell, milyen irányba szeretnénk fejleszteni a gyereket. A szociális életképességre nevelés és ennek tudatosítása a családban elsősorban az iskolára hárul. Egy meghatározott emberkép nélkül ugyanis tudatos fejlesztő tevékenységet nem lehet végezni – mintha egy épületet szeretnénk tervrajz nélkül létrehozni.

Ha választania kellene, melyik kutatási területét emelné ki? Melyiket fogadták és fogadják a legnagyobb érdeklődéssel?
A pedagógiai személyiségelmélet területén végzett kutatásaimat. A pedagógusok és a tanárjelöltek ugyanis tisztában vannak vele, hogy személyiségelméleti felkészültség nélkül nem lehet kellő szakszerűséggel gyerekekkel foglalkozni. Ennek elemei, mint például a jellemformálás vagy az érzelmi nevelés elsajátítása a gyakorlatban is szükségesek a pedagógiai hivatáshoz. Nem mellékes, hogy utóbbihoz a boldogság élményének megalapozása is kötődik.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?
Ha azt mondom, hogy szeretnék lépést tartani a korral és a tudomány fejlődésével, akkor ezzel ki is fejeztem minden ehhez kapcsolódó tervemet. Persze részt veszek bizottsági munkákban, témavezetést is tartok doktorandusz hallgatóknak, amire szintén állandóan készülni kell.

Az interjú a Pedagógiai és Pszichológiai Kar honlapján megjelent interjú szerkesztett változata.