Az ELTE ígéretes kutatója – felhívás

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tudományos Tanácsa 7 millió Ft összdíjazású pályázatot ír ki „Az ELTE ígéretes kutatója” elismerés és a vele járó pénzjutalom elnyerésére negyven évesnél fiatalabb kutatók számára. Jelentkezési határidő: 2015. november 19.

A leendő díjazottak az Egyetem jövőjét testesítik meg, munkájuk és tudományos tevékenységük példaértékű.  A Tanács olyan kutatási eredményeket ismer el, amelyek a pályázó személyhez köthetők, és túlnyomórészt az ELTE-n születtek, az eredményeket kizárólag megjelent publikációk alapján ítélik meg, a nemzetközi megjelenések pedig előnyt élveznek. A pályázat során nemcsak lezárt kutatásokat díjaznak, hanem a jövő szempontjából ígéretesnek tartott, még folyamatban lévő projekteket is.

A pályázaton részt vehetnek az ELTE alkalmazásában álló azon oktatók és kutatók, akik 2015. december 31-ig nem töltik be negyvenedik életévüket, és nem nyertek korábban a Magyar Tudományos Akadémia Lendület-programjában vagy a European Research Council valamely egyéni pályázatán. A pályázatok leadási határideje: 2015. november 19. 16:00, a beérkező anyagokat 2015. december 4-ig bírálja el a Tudományos Tanács. Az elismeréseket ez év decemberében, ünnepélyes keretek között adják át.

2015.10.27.