Idén is a legjobbak között az ELTE gyakorlógimnáziumai

2015.10.29.
Idén is a legjobbak között az ELTE gyakorlógimnáziumai
2015. október 29-én jelent meg a HVG kiadványa az ország száz legjobb gimnáziumáról és szakközépiskolájáról. A korábbi évekhez hasonlóan idén is a legjobbak között szerepelnek Egyetemünk gyakorlóintézményei.

Az összesített rangsort a budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium vezeti, a tavalyi harmadik helyhez képest egyet előrelépve az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium a második helyen végzett. Az ország ötödik legjobb gimnáziuma az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium (2014-ben a 7. helyen állt), hatodik legjobb intézménye – tavalyi helyezését megőrizve – pedig az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlógimnázium lett.

A lista összeállítói az OKTV-eredményekről, a tanulmányi és a felvételi adatokról, valamint az iskolák tanulmányi, sport- és egyéb sikereiről is beszámolnak a kiadványban.

Eduline