Junior Príma-díjas ELTE-s tudósok

A Magyar Tudományos Akadémián 2015. november 26-án többek között két fiatal ELTE-s kutató is átvehette a Junior Prima Díjat magyar tudomány kategóriában: Csikvári Péter, a TTK Matematika Intézetének adjunktusa a matematika, Gyuris Ferenc, a TTK Földrajz- és Földtudományi Intézetének adjunktusa pedig a földrajztudomány területén végzett munkájáért részesült elismerésben. A díjakat Lovász László, az MTA elnöke, Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség államtitkára, valamint Nagy Csaba, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. vezérigazgatója adták át. A Prima Primissima Díjat 2003-ban alapították a magyar tudomány, művészet és kultúra erősítésére, fejlesztésére, a hozzá kapcsolódó Junior Prima Díjat 2007-ben adták át először.



Az 1984-es születésű Csikvári Péter 2007-ben diplomázott matematikusként, majd 2011-ben szerezte meg a doktori fokozatot, fő kutatási területe az extremális és algebrai kombinatorika. 2010-től oktat a TTK Számítógéptudományi Tanszékén, három éven keresztül volt a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet fiatal kutatója, jelenleg az amerikai Massachusetts Institute of Technology alkalmazott matematika instruktora. A díjra Pálfy Péter Pál akadémikus, az MTA Matematikai Tudományok Osztályának elnöke jelölte.

Csikvári Péter kutatásai új színt visznek a magyar matematika legsikeresebb ágába, a kombinatorikába. Algebrai módszerek felhasználásával jelentős, új eredményeket ért el ezen a területen. Gráfok spektrumával kapcsolatban igazolta Nikiforov sejtését. Eredménye már tankönyvekben is szerepel (A. E. Brouwer–W.H.Haemers, Spectra of Graphs, Springer–Verlag, 2012), módszerét a szakirodalomban Kelmans–Csikvári transzformáció néven említik. Szakmai körökben jelentős visszhangot váltott ki nagy átmérőjű, egész spektrumú gráfokat szolgáltató konstrukciója is. Dolgozatai olyan vezető nemzetközi szakfolyóiratokban jelentek meg, mint a European Journal of Combinatorics, a Combinatorica vagy a Journal of Algebraic Combinatorics. Csikvári Péter a fiatal magyar matematikus generáció kiemelkedő tehetségű és nagy szorgalmú tagja. A nagy hagyományú magyarországi kombinatorikai iskolán belül egy új irányban ért el nemzetközileg magasan jegyzett eredményeket, aminek köszönhetően két évig a világ egyik vezető egyetemén, a Massachusetts Institute of Technology matematikai tanszékén dolgozhatott posztdoktorként. 2010-ben hazatért, és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Matematikai Intézetében folytatja tovább világszínvonalú kutatásait, emellett nagy odaadással vesz részt a következő matematikus generáció képzésében is.

Az 1985-ös születésű Gyuris Ferenc 2008-ban végzett okleveles geográfusként, 2012-ben szerezte meg a doktori fogokozatot a Heidelbergi Egyetem Földrajzi Intézetében, főbb kutatási területe a területi egyenlőtlenségek, a szocializmus és posztszocializmus földrajza, a tudás földrajza, valamint a földrajztudomány története. 2008-tól oktat a TTK Regionális Tudományi Tanszékén, a díjra Peter Meusburger szeniorprofesszor, a Heidelbergi Egyetem korábbi prorektora, valamint Surján Péter egyetemi tanár, az MTA doktora, az ELTE TTK dékánja jelölték.

Gyuris Ferenc életkorához mért kutatói teljesítménye rendkívüli, öt nyelven (magyar, angol, német, kínai, orosz) több mint negyven publikációja jelent meg, több külföldi országban, számos tudományos konferencián adott elő, tizenegy alkalommal hívták meg vendégelőadónak külföldi kutatóintézetekbe és egyetemekre. Három Országos Tudományos Kutatási Alapprogram (OTKA) projektrészvételt is magába foglaló kutatómunkája mellett egyetemi oktatói tevékenysége is kiemelkedő. Gyuris Ferenc vizsgálódásainak értékét emeli, hogy a külföldön szerzett ismereteket itthon kamatoztatja és adja tovább hallgatói számára, miközben aktív szerepet vállal hazánk nemzetközi megismertetésében és a hazai geográfia kapcsolatrendszerének építésében. Doktori disszertációja nemzetközileg egyedülálló, a geográfia, a tudományszociológia, a közgazdaságtan és a politológia határmezsgyéjén mozgó munka, amely a térbeli egyenlőtlenségek kutatástörténetének merőben új elméleti és módszertani szempontok szerint elvégzett kritikai elemzését adja.

Az idei díjazottakról itt olvashat bővebben.

2015.11.30.