A MEFS elnöke marad Kiss Ádám

2016.03.18.
A MEFS elnöke marad Kiss Ádám
A Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség (MEFS) ünnepi közgyűlésén újabb négy évre elnökké választották Kiss Ádámot, az ELTE Atomfizikai Tanszék professor emeritusát. A tisztújító közgyűlést 2016. március 11-én délelőtt a Magyar Sport Házában rendezték. Az ELTE-t Bárdos György egyetemi tanár, Simon Gábor BEAC ügyvezető igazgató, Ilyash Görgy sportiroda vezető és Móczik Alexandra ELTE HÖK sportreferens képviselte.

A díjak átadását követően a megjelent küldöttek egyhangúan fogadták el a MEFS elnökségének négy éves beszámolóját. A közgyűlésen elismerték és megköszönték a leköszönő elnökségi tagok munkáját, többek között a HÖOK delegáltjaként 2012–2016 között tisztséget betöltő Simon Gábor, a Szabadidősport Bizottság elnökének és elnökségi tagjának munkáját is.

A MEFS tisztújító közgyűlésén a tisztségeket az alábbi jelöltek nyerték el:Elnök: Prof. Dr. Kiss Ádám Alelnök: Dr. Bács Zoltán – Debreceni Egyetem kancellárja, Skultéty Tamás – Kutatópont Kft. ügyvezető igazgatója, Dr. Sterbenz Tamás – Testnevelési Egyetem rektorhelyettese. Elnökségi tagok: Dr. Freyer Tamás – Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetője, Dr. Kovács Antal – olimpiai bajnok, MOB elnökségének tagja, Molnár Dániel – HÖOK jelöltje, Rakaczki Zoltán – Miskolci Egyetem Atlétikai és Futball Club ügyvezető elnöke, Tompos Balázs – HÖOK jelöltje, Vladár Csaba – Budapesti Corvinus Egyetem sportközpont vezetője.

forrás: BEAC / MEFS