„Csodát tenni a film nyelvével”
Buzási Gábor, a sorozat egyik szervezője az előadás elején köszöntette a hallgatóságot, és felhívta a figyelmet arra, hogy a mostani előadás témája már a Biblia és a biblikus szövegek tágabb recepciója. Elöljáróban két kérdést vetett fel: mennyire ábrázolható a Biblia a film segítségével, illetve ha ábrázolható, akkor a téma vagy a stílus az, ami hívebben kifejezi mondanivalóját.
Gelencsér Gábor előadása elején néhány alapvető kiindulópontot és lehetőséget fogalmazott meg: mekkora maga a korpusz, milyen filmeket sorolhatunk ide, az adaptációk mennyiben térhetnek el a témától vagy a bibliai alapszövegtől. Előadásában elsősorban arra kereste a választ, hogy a filmnek mint médiumnak milyen lehetőségei és korlátai vannak a biblikus történetek vonatkozásában. Ezt követően a biblia témájú filmek történeti áttekintése következett: Gelencsér elsőként arra világított rá, hogy a bibliai témájú filmek korpusza hatalmas, rengeteg weboldal foglalkozik és ajánl ilyen típusú filmeket. Ezek többségének esztétikai értéke megkérdőjelezhető, azonban az – általában a rendező megjelölése nélkül – ajánlott filmek mégis igazi tömegfilmek, melyek részletes vizsgálata nem ebben az előadásban, hanem a tömegkultúra vonatkozásában lenne igazán érdekes.
A filmtörténet korai szakaszában az ősfilmek célja a minél látványosabb hatás elérése volt: az 1800-as évek vége az attrakció mozijának korszaka volt, ez a tendencia pedig a mai blockbustereknél is megfigyelhető, hiszen azok is a látványosság, az akció és a hatáskeltés hármasságára építenek. A hangosfilmek megjelenésével a film egyik mediális alapvonásáról – miszerint az a konkrét valóság ábrázolása fotografikus eszközökkel – a hangsúly áttevődött a történetmesélésre. A filmek döntő többsége akkor és most is elbeszélő film, többek között a piac tendenciáinak is köszönhető az, hogy a történetmondás hegemóniája máig töretlen a filmművészetben.
Gelencsér Gábor a történetmondás és a Biblia kapcsolatával folytatta előadását: az ősfilmek korszakában a nézőknek elsődlegesen a film új nyelvét kellett elsajátítaniuk, erre pedig kiváló eszköz volt a bibliai történetek megfilmesítése, hiszen azok széles körben ismertek voltak. Így filmnézés közben a néző tulajdonképpen a történet elbeszélési módját nézte és sajátította el, nem is igazán magát a történetet; majd egy később látott, ismeretlen és új történetet ez alapján már könnyen dekódolni tudott. A biblia történetek korai megfilmesítéseiből Gelencsér Gábor egy 1903-as, Lucien Nonguet és Ferdinand Zecca által rendezett negyven perces filmet hozott például: a Jézus élete és szenvedésében már felfedezhetők sajátosan a filmnyelv elbeszéléstechnikájára jellemző fogások (pl. kihagyások), valamint már itt is kísérletet tettek a transzcendentális ábrázolására. Mivel még ez is az attrakció mozija volt, így a különböző filmes trükkökkel a látványosság fokozása és a hatáskeltés volt a cél. A korábban említett tömegfilmek ezt a tradíciót folytatják, hozzáadott esztétikai értékek nélkül: az előadó ezeket a filmeket a 20. századi „Biblia pauperumnak” nevezte, azaz a mozgóképet mint a szegények bibliáját definiálta.
Az ősfilmeket követően a klasszikus hollywoodi mozik következtek: olyan monumentális alkotások, mint például William Wyler 1959-es Ben Hur című nagyszabású filmje. Ezek a filmek Hollywood egyik nagy válságkorszakát kívánták orvosolni: nagy költségvetésű, látványos és epikus alkotások ezek, melyek célja az volt, hogy visszacsalogassák a nézőket a moziba. Ezek a filmek szuperszéles vászonra készültek, sztárszínészek játszottak bennük, gazdag díszletekkel dolgoztak és a korszak legmodernebb technikai megoldásait alkalmazták. A kortárs alkotások közül Gelencsér Gábor két példát említett röviden: az egyik a még manapság is kettős megítélésű Mel Gibson-féle 2004-ben készült Passió, valamint Darren Aronofsky 2014-es Noé című filmje. Röviden kitért a szubverzív és provokatív alkotásokra is, olyanokra mint Buñuel Aranykor című filmje, Pasolini Máté evangéliuma, Norman Jewison Jézus Krisztus Szupersztárja, Martin Scorsese Krisztus utolsó megkísértése című mozija vagy a Monty Python csoport által készített Brian élete.
Az előadás utolsó részében a történetmondás és a transzcendencia viszonyát vizsgálta meg Gelencsér Gábor. Elsődlegesen arra hívta fel a figyelmet, hogy a filmművészet alapvető célja mindig is az volt, hogy túllépjen a valóság fotografikus ábrázolásán. A filmtörténet ezekről a meghaladásokról szól, a biblikus történetek filmre vitelénél pedig különösen fontos ez, hiszen a transzcendentális tartalmak megjelenítéséhez elengedhetetlen az absztrakció. Paul Schrader Transzcendentális stílus a filmben című műve kapcsán kiemelte, hogy a filmnek nem informálnia kell a transzcendensről, hanem kifejezni azt. Kvázi „csodát kell tenni” a film nyelvével, hogyan a transzcendens hatás létre tudjon jönni. Ez a csodatétel pedig úgy érzékeltethető a legjobban, ha a film lemond gazdag eszközeiről, esztétikájának lényege a lecsupaszítottság és a hiány, ebbe a hiányba áramolhat be a transzcendencia. Ennek illusztrálására Gelencsér Gábor egy rövid részletet vetített le Pasolini már említett, Máté evangéliuma című filmjéből, ahol egy vágás az az egyszerű filmnyelvi eszköz, ami a csodát megjeleníti. Emellett említette még Tarkovszkij Andrej Rubljov című alkotását is, ahol a végig fekete fehér film az utolsó képben, ahol a kamera az ikonokat mutatja, színesre vált. Ahogy Gelencsér Gábor mondta, ezek a példák a ritkábbak közül valók, mivel a biblikus témájú filmek nagy többségében eluralkodott a gazdag és túlburjánzó eszközhasználat.
„Az Írás arcai” szemeszterzáró előadását 2016. május 11-én Bazsányi Sándor, a PPKE Esztétika Tanszékének egyetemi docense tartja majd „Istennek tetsző bűn – változatok Judit és Holofernész történetére” címmel.