Identitás, válság, kihívás

Köszöntőjében a bölcsészpálya és a bölcsész végzettség erényeit emelte ki: a fokozott munkaerőpiaci igényt, a gyors problémamegoldó képességet és a gyorsan, akadály nélkül elsajátítható, új kompetenciákat. Szerinte ezek a készségek olyan erények, amelyek – kellő mértékű nyelvtudás mellett – nemzetközileg is versenyképessé teszik a bölcsészeket. A dékán egy ismert, ókori eredetű közmondással világított rá a bölcsész létben rejlő lehetőségekre: mindenki a maga szerencséjének kovácsa. Az, hogy miben, mikor és mekkora lehetőséget látnak meg a bölcsészhallgatók, csak rajtuk áll, azonban mindenképp szükség van a bölcsész-lét új, 21. századi definiálására is. Borhy Lászlót Murai László, az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzatának elnöke követte, aki rövid köszöntőjében szintén az öndefiniálást sürgette: kiemelte, hogy azért hozták létre ezt a rendezvényt, hogy a Kárpát-medencei magyar bölcsészeknek alkalmuk legyen saját társadalmi szerződésük újragondolására és egy új bölcseleti-„bölcséleti” tétel lefektetésére.

A megnyitót követően elsőként Boros Gábor egyetemi tanár, az ELTE BTK tudományos és kutatásszervezési ügyekért felelős dékánhelyettese tartott előadást „Bölcsészettudomány – mi végre?” címmel. Már előadása elején jelezte, hogy a címben felvetett kérdésre nagyon nehéz egyértelmű választ adni, hiszen közelíthetünk felé a filozófia, az intézmény vagy akár a tudományok kérdése felől is. Ugyanilyen összetett kérdés a bölcsészettudományok meghatározása, hiszen magának a fogalomnak a körülhatárolása, valamint az ide sorolható diszciplínák számbavétele is több eltérő szempontból lehetséges. Ezt követően az intuitív bölcsészet fogalmáról beszélt – Kosztolányi Dezső Zászló című versét idézve: a zászló egyfelől bot és vászon, azonban saját identitása attól is függ, hogy ki minek tekinti. Amint erre a tárgyra mint szimbolikusan értelmezendő létezőként gondolunk, már nem pusztán a botot és a vásznat látjuk benne. Kiemelte, hogy különbséget kell tenni megtanulható szaktudás és személyes tudás között: utóbbi a megismerés és a megértés eszközein, azaz a hermeneutikus beállítódáson is alapul. Előadása végén arról beszélt, hogy az identitásalkotás és a bölcsészettudományok kapcsolatának egyik fő tétje, hogy képesek-e egységesen elbeszélhető, személyes azonosság kialakítására.

Ezt követően György Péter, az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének egyetemi tanára tartotta meg előadását „A bölcsészettudományok társadalmi szerződése” címmel, melyben a bölcsészettudományok ideológiai, filozófiai és kulturális korlátai és lehetőségei mellett azok társadalmi vonatkozásaira is kitért. Előadásában a berlini fal 1989. november 9-i lerombolását idézte fel, amely szimbolikus jelentőséggel is bírt, hiszen az államszocializmus megszűnésével a szabad világ és a rab népek közti dichotómia is eltűnt. Azonban a lehetőségek és a szabadság univerzálissá válása mellett a bölcsészettudományok helyzete – a pragmacista vagy épp a geopolitikai változások miatt – válságos. A humántudományok fő feladata, hogy az igazság és a valóság közötti szerződés vizsgálatát tegyék meg tárgyukká és olyan kérdésekkel foglalkozzanak, amelyek az épp regnáló hatalom számára lényegtelenek. Előadása végén kiemelte, hogy a posztnacionalista és instant világ diktálta szabályok mellett a legfontosabb, hogy a Bildung hagyományait – azaz a képzett ember nyitottságát – fenntartsuk, és mások számára lefordítsuk, ha kell, komfortzónánkból a konfliktus-zónákba kilépve.

A konferencia első kerekasztal-beszélgetésének fő témája – a korábbi előadásokban már többször érintett – bölcsész-öndefiníció volt. A résztvevők – Horváth Krisztina habilitált egyetemi docens, az ELTE BTK oktatásügyi dékánhelyettese; Szajbély Mihály egyetemi tanár, a SZTE BTK dékánja; Müller Péter egyetemi tanár, a PTE BTK dékánhelyettese; Papp Klára egyetemi tanár, a DE BTK dékánja – a másfél órás, tartalmas eszmecsere során az öndefiníció mellett a válság, a kihívás, a finanszírozás, a Bologna-rendszer és a tudósutánpótlás kérdéseire is kitértek.

György Péter moderátorként először arra kérdezett rá: valóban létezik-e a válság, igazak-e azok az állítások, amelyek ezzel kapcsolatban a délelőtti előadásokban elhangzottak. Müller Péter a bölcsészeket a Titanic zenészeihez, a szakmát pedig egy megtorpedózott hajóhoz hasonlította, és egyértelműen a válság megléte mellett érvelt. Hasonlóan vélekedett Szajbély Mihály is, kitérve a beszélgetés iránt érdeklődők csekély számára is, ugyanakkor úgy vélte, hogy hasonló válságokat többször átélt már az emberiség a világtörténelem során, így valamilyen módon a mostani válságon is túl lehet és túl kell lépni. Horváth Krisztina a válság-fogalom árnyalását emelte ki: szerinte szegénység van a tudományban, de ez nem magának a tudománynak a szegénysége, hiszen a diplomások pályakövetési adatai szerint a bölcsészként végzettek könnyen és gyorsan el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon. Egyetlen ellenvéleményként Papp Klára érvelt amellett, hogy a válság fogalmának meghatározása helyett sokkal inkább azt kellene megfogalmazni, milyen kihívások előtt állnak a bölcsészettudományok.

Mivel a beszélgetés résztvevői az ország különböző pontjairól érkeztek, szóba kerültek a különböző, az egyes régiókhoz kapcsolódó kérdések is: mind a pécsi, mind pedig a szegedi egyetem képviselői a hallgatói létszám drasztikus csökkenéséről számoltak be, valamint a vidéki egyetemek saját karai között lévő, presztízsbéli rivalizálásról. Noha mindkét tudományegyetem legnépszerűbb kara a bölcsészkar, mégis más karok viszik el a költségvetés nagy részét. A Bologna-rendszer és az osztatlan tanárképzés bevezetése kapcsán is eltérő vélemények hangoztak el. Habár a résztvevők egyetértettek abban, hogy a 3+2 éves rendszernek sok hátránya van – például az átálláskor a rapid tantervkidolgozás vagy a tananyag átcsoportosítása a korábbi öt éves rendszerről három évre, illetve a szakadás az alap- és a mesterképzés között –, azt is leszögezték, hogy az európai felsőoktatási rendszerbe, minden említett hátránya ellenére, ez az oktatási rendszer a belépő, ez a hallgatók mobilitásának feltétele. Szajbély Mihály a Bologna-folyamat kapcsán kiemelte, hogy a felsőoktatást nemcsak az elmúlt egy évtizedben, hanem korábban is a permanens reformkedv jellemezte, annak ellenére, hogy az intézmények kényszeres, gyors reagálása ezekre az átalakításokra semmi esetben sem volt és ma sem lehet jó megoldás. Papp Klára ennek kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy a felsőoktatás valójában már nagyon hosszú ideje nem szakmai, hanem politikai kihívásokra kénytelen reagálni: a finanszírozás adta nehézségek – melyek minden intézménynél jelen vannak – a válság valódi eredői.

A beszélgetés utolsó részében a résztvevők a tudományos utánpótlás kérdéséről ejtettek néhány szót. A vélemények ebben a kérdésben is egyeztek: minden intézmény komoly utánpótláshiánnyal küzd, hiszen a PhD-képzésben végző, és fokozatot szerző fiatal tudósoknak nincs lehetőségük az egyetemen elhelyezkedni, Horváth Krisztina szavaival, az egyetemek húsz éve nem vesznek fel, sokkal inkább elbocsátanak tanárokat és kutatókat. Ebből adódik az is, hogy minden kar korfája igen kedvezőtlen adatokat mutat, alig vannak fiatal tanárok és kutatók. György Péter a beszélgetés lezárásaként arra hívta fel a figyelmet, hogy a legfontosabb, hogy a hallgatók ne veszítsék el a bizalmat, az oktatók pedig – bármely eszközzel is – de megadják nekik a felfedezés örömének lehetőségét.

A Bölcsélet konferencia délutáni szekcióiban a résztvevők Déri Balázs egyetemi tanár, az ELTE BTK Latin Tanszék vezetőjének, Sepsi Enikő egyetemi docens, a KRE BTK dékánjának, valamint Horkay Hörcher Ferenc egyetemi tanár, az MTA BTK Filozófiai Intézetének igazgatójának előadását hallgathatták meg. A második kerekasztal-beszélgetésen a bölcsészképzés és a bölcsészszakma társadalmi szerepéről és helyéről cserélt eszmét Szilágyi Csaba egyetemi docens, a PPKE BTK dékánja; Horváth Géza egyetemi docens, a PE MFTK dékánja; valamint Maticsák Sándor egyetemi docens, a DE tanárképzési főigazgatója. A nap záró programján, szintén egy beszélgetésen a bölcsészettudományi képzés és tehetséggondozás, valamint a diploma utáni lehetőségek kerültek középpontba. A kerekasztal résztvevői Sepsi Enikő egyetemi docens, a KRE BTK dékánja; Illésné Kovács Mária egyetemi docens, a ME BTK dékánja; Gulyás Tibor a PTE hallgatója, a HÖOK elnöke voltak.