170 millió forintos fejlesztés zárult le a Bolyaiban

2021.09.29.
170 millió forintos fejlesztés zárult le a Bolyaiban
Felújított és korszerű mosdók, modernizált tornaterem, kifestett tantermek fogadták szeptemberben az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium nyári szünetről visszatérő diákjait Szombathelyen. Az infrastrukturális beruházás projektzáróját 2021. szeptember 24-én tartotta az iskola.

A rendezvényen a projektben résztvevők, illetve az azt segítők mellett az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) képviseletében jelen volt Hermann Judit főosztályvezető is.

Papp Tibor, az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatója beszédében emlékeztetett: négy évvel ezelőtt indult el az EMMI-vel és az ELTE-vel az a közös munka, amelynek gyümölcsét most átadhatják.

Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja elmondta, az egyetem a jövőben is mindent megtesz azért, hogy szakmai és infrastrukturális fejlesztésekkel egyaránt gazdagítsa a Bolyait.

Az EFOP-4.1.3-17-2017-00211 számú, „Tanulást segítő terek infrastrukturális fejlesztése az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban Szombathelyen” című projekt keretében felújították a már meglévő mosdókat és újakat is kialakítottak. A munka során elsődlegesek voltak a higiéniai szempontok: a vécék fotocellás vízöblítésűek, a világítást mozgásérzékelő működteti, a szappanadagolók érintésmentesek. Szigetelték a tornaterem tetejét, az ablakokat nyithatóra cserélték, így megoldható a szellőztetés és az öltözők is megújultak. Korszerűsítették az iskola világítását és tantermeket festettek ki.


Papp Tibor és Scheuer Gyula 2021. szeptember 24-én az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanulóival

Az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Nyugat-Magyarország vezető oktatási intézményeinek egyike, amelyben jelenleg ezerhúsz diák tanul. A HVG gyakorlógimnáziumokat rangsoroló országos listáján a 4. helyen szerepel (csak az ELTE Radnóti, Apáczai és Trefort előzi meg), az összesített listán pedig Magyarország legjobb húsz középiskolája közé tartozik: idén 16.

Forrás: ELTE SEK
Fotók: Nyugat.hu