20 pályázatot támogat idén a Folyóiratfejlesztési Alap

2023.10.10.
20 pályázatot támogat idén a Folyóiratfejlesztési Alap
A második alkalommal meghirdetett pályázatra az Egyetemhez kötődő tudományos folyóiratok jelentkezhettek terveikkel.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem ismét pályázatot hirdetett az Egyetemhez jelentős mértékben kötődő folyóiratok számára a folyóirat fejlesztésének, kiemelten a nemzetközi adatbázisokba (Web of Science és/vagy Scopus) kerülésének támogatására. Az Egyetemhez kötődő periodikák szeptember 15-ig pályázhattak 500 ezer és 2 millió forint közötti egyszeri, vissza nem térítendő támogatásra. A döntésnél a kiírás értelmében nem a folyóirat folyamatos megjelenésének és fenntartásának támogatása volt a cél, hanem a nemzetközi sztenderdeknek történő megfelelés feltételeinek elérése.  

A pályázat odaítéléséről döntő operatív bizottság vezetője, Sziklai Péter tudományos rektorhelyettes elmondta: „12 korábbi nyertes kért további támogatást a fejlődéséhez, az ő tavalyi tevékenységükről szóló beszámolók azt mutatták, ígéretes szakmai munka zajlott a tavalyi támogatásoknak köszönhetően, a Russian Studies például több év tudatos építkezés után a Scopus adatbázisba tudott kerülni. Az ELTE vezetése a tavalyi év sikere után továbbra is támogatandónak tartja az Egyetemhez kötődő gazdag folyóiratélet támogatását.”

A folyóiratok szakmai munkáját és fejlődését régóta nyomon követő Egyetemi Könyvtár és Levéltár főigazgatója, a bizottság döntésében részt vevő Kulcsár Szabó Ernőné Gombos Annamária hozzátette: „Az idei évben érezhetően nőtt a beadott pályázatok szakmai színvonala, ami az Egyetemhez kötődő szerkesztőségek szakmai célkitűzéseinek, hozzáállásának örvendetes modernizációját mutatja. Így minden pályázatot támogatni tudtunk, igaz, a rendelkezésre álló anyagi keretek miatt gyakran csak részlegesen, hiszen idén is a kiosztható 20 milliós összeg több mint másfélszeresére érkeztek pályázatok.”

A rektori delegáltként a döntésben részt vevő Dobszay Tamás, az Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék habilitált egyetemi docense kifejtette: „A tavalyi évhez hasonlóan

a támogatott pályázatok nagy része, mintegy kétharmada a Bölcsészettudományi Karhoz kapcsolódik

– vannak köztük nagy hagyományú folyóiratok és most fejlődő, friss szakmai műhelyek termékei is. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy távlati célként ennek az értékes munkát végző területnek nagyobb része legyen látható a nemzetközi tudományos horizonton.”

Támogatott folyóiratok

  • Anyanyelv-pedagógia: 1 100 000 Ft
  • Digitális Bölcsészet: 1 270 000 Ft
  • Dissertationes Archaeologicae: 1 200 000 Ft
  • Elpis Filozófiatudományi Folyóirat: 900 000 Ft
  • ELTE Law Journal: 1 150 000 Ft
  • Fogyatékosság és Társadalom: 600 000 Ft
  • Fordítástudomány: 800 000 Ft
  • Fundamentum: 1 200 000 Ft
  • Irodalomtörténet: 1 700 000 Ft
  • Italogramma: 900 000 Ft
  • Litikum: 600 000 Ft
  • Magyar Nyelv: 500 000 Ft
  • Metropolis: 600 000 Ft
  • Neveléstudomány: 1 400 000 Ft
  • Névtani értesítő: 780 000 Ft
  • Öt kontinens: 600 000 Ft
  • Pedagógusképzés: 1 700 000 Ft
  • Russian Studies: 1 200 000 Ft
  • Távol-keleti Tanulmányok: 1 800 000 Ft
  • Gyermeknevelés: a tavaly megítélt támogatást vis maior miatt nem tudta felhasználni, a bizottság a tavalyi célok megvalósulását támogatandó a tavalyi összeget, 1.400.000 Ft-ot ismét odaítélte a számukra.