„A HSUP belépő a vállalkozói életbe”

2025.05.26.
„A HSUP belépő a vállalkozói életbe”
Közel 130 ELTE-s hallgató fejezte be a Hungarian Startup University Program első félévét, a tavaszi szemeszterben a legjobb ötletek továbbfejlesztésén csapatokban dolgoznak az ösztöndíjasok. Az idei év hallgatói ötleteiről készítettünk összeállítást. 

A hallgatók által az első félév végén benyújtott one-pagerek alapján az egyetem szakmai zsűrije kiválasztotta azokat az ötletgazdákat, akik ösztöndíjjal dolgozhattak tovább vállalkozási ötletükön a második félévben. Azok a hallgatók, akik nem jutottak tovább ötletgazdaként, a nyertesek köré szerveződő csapatokban (szintén ösztöndíjjal) vagy egyénileg is továbbléphettek a tavaszi félévre.

Az ELTE-s résztvevők túlnyomó többsége alapképzésben vett részt, de PhD-hallgatóink is részesei voltak a programnak. Az idei évben negyven szak hallgatói vágtak bele a kurzusba, kari eloszlás alapján a legtöbb hallgató a Gazdaságtudományi Karról, az Informatikai Karról és a Pedagógiai és Pszichológiai Karról érkezett.

„Hallgatóink már korán felismerik a társadalmi felelősségvállalás fontosságát, és nem csupán egy jól működő megoldáson akarnak dolgozni, hanem olyan projekteket szeretnének létrehozni, amelyek pozitív hatással vannak a társadalomra. Ez a megközelítés hosszú távon a jövő vezetőit is képezi, akik nemcsak üzleti sikereket, hanem társadalmi változást is hoznak majd. Büszkék vagyunk arra, hogy hallgatóink ilyen szempontokat is figyelembe vesznek ötleteik fejlesztése során – emelte ki Szöllősi Szilvia, a program intézményi koordinátora, az Egyetemi Stratégiai Iroda vezetője.

A csapatok kialakítását matchmaking rendezvények segítették, a félév során pedig szakértő mentorok segítik a projekt fejlesztését. A hallgatók tudatosan építik fel csapatukat, sok energiát fektettek abba, hogy a megfelelő kompetenciákat találják meg a projekt fejlesztéséhez. Az ELTE-s HSUPperek nemcsak karokon átnyúló együttműködéseket hoztak létre, hanem számos további egyetem – Budapesti Corvinus Egyetem, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Nyíregyházi Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, Semmelweis Egyetem és Szegedi Tudományegyetem – hallgatóival dolgoznak közösen projektjük fejlesztésén.

ELTE-s ötletgazdák egy májusi tréningen

Az ötletgazdák többek között egészségügyi és szemléletformáló alkalmazásokra, a mesterséges intelligencia használatára, valamint pozitív társadalmi hatást elérő ötletek fejlesztésére fókuszáltak. Az ötletek születéséről számos izgalmas történetet megosztottak, kiderült például, hogy családi érintettség vagy a személyes hobbi drágulása is jelentheti egy ötlet alapját.

A startupok világával ismerkedő hallgatók a projektek menedzseléséről is megosztották tapasztalataikat, szó esett arról, hogy sokszínű háttérrel rendelkező csapatok tudnak igazán sikeressé válni, hogy sokszor ki kell lépni a megszokott keretek közül, és nagyszerűen működhet a munka online is. Léteznek már élesben tesztelt appok is, és kutatási projekthez is kapcsolódnak a HSUP-os ötletgazdák. A résztvevők kiemelték az ELTE HSUP csapatának támogatását, valamint a mentorok értékes tanácsait is. A csapatok készülnek az ELTExHSUP június 2-i Pitch napjára és a Demo Day-re. Az ELTE-s ötletgazdák az elmúlt időszakban több alkalommal is gyakorolták a nyilvános megszólalást, így az Eötvös Napon és a Bölcsész Napokon is megjelentek.  

Az interjúkat kezdő és haladó startuppereknek, álmodozóknak és realistáknak is ajánljuk, valamint mindazoknak, akik kíváncsiak arra, milyen projekteken dolgoznak az ELTE-s hallgatók a HSUP keretein belül.

Az interjúk itt elérhetők:

Az ELTE-s HSUPperek június 2-án izgalmas Pitch Eventen mutatják be ötleteiket, amely nyitott minden érdeklődő számára!