„A két érdeklődési kör nem zárja ki egymást”
Hogyan kerül közel egy jogtudós a drámák világához?
A kérdés inkább úgy tehető fel, hogy egy rendezőasszisztens hogy válik „jogtudóssá”. Egész fiatalkoromban érdekelt az irodalom és a dráma, de persze a jog is vonzott. Első munkahelyem a Madách Színház volt, ahol rendezőasszisztensként dolgoztam. Egy év után viszont rájöttem, hogy színházi embernek túlzottan hivatalnok vagyok – később pedig úgy éreztem, hogy hivatalnoknak meg kissé művész, de ez már más kérdés. Neveltetésemből és világlátásomból adódóan szeretem a rendet és a tisztán látható viszonyokat, ugyanakkor szükségem van a szabadságra is. Bár a színház világában nagy a szabadság, de a rendnek ott olyan sajátos struktúrái is kialakulnak, amik az én habitusomtól kissé távol esnek. Akkor úgy gondoltam, ki kellene próbálni valami mást, ami azonban mégsem annyira távoli tőlem. Így kerültem a jogi egyetemre. Szerintem a két érdeklődési kör nem zárja ki egymást. Az az egység, ami tíz éves kora körül még megvan az emberben, szerencsés esetben felnőtt korában is megőrződik. A világ nem csak egyféleképpen értelmezhető: számos probléma megoldása gyümölcsözőbb, ha művészeti oldalról ragadjuk meg, máskor előnyösebb a tudományos megközelítés.
Mióta ír?
Tizenévesen – mint sok más embernek – nekem is voltak lírai próbálkozásaim, de ezek a fiókban maradtak. Novellisztikus, epikus kísérleteim is voltak, de ezek is inkább egy-egy hangulat megragadására szolgáltak. A dráma azonban tartósabb szerelemnek bizonyult. Az egyetemi éveim alatt írtam egy-két darabot. E. T. A. Hoffmann Klein Zaches című kisregényének dramatikus feldolgozását is elkészítettem. Ez arra volt jó, hogy lássam, képes vagyok-e egy epikus anyagot dramatikus művé formálni. Írtam egy amolyan tézisdrámát, vagy inkább antidrámát is Bakócz Tamásról, majd a Tiberius vendége című művemet megmutattam egy ismert drámaírónak, aki bátorított, hogy volt kollegámnak, Sztankay Istvánnak adjam oda. A darab az ő egykori színházából valószínűleg rá való tekintettel került a Széchényi Könyvtárba. 2002 környékén még írtam néhány darabot, majd jött újabb tizenegy évnyi szünet. Egyik hallgatómtól értesültem arról, hogy a Tiberius vendége bent van a Széchényiben, kértem róla egy másolatot. „Utolsó próbálkozásként” odaadtam még pár embernek, több művemmel együtt, így Kulin Ferencnek, Jordán Tamásnak, Tarr Marinak és Dunai Tamásnak. Kulin szerint a Tiberius sikerültnek mondható, Jordán Tamás pedig felolvasószínház formájában Szombathelyen szeretné bemutatni jövő januárban az Őrültek szigetét. Dunainak az Ultimátum tetszett meg, és Kecskeméten rendezné meg. A biztatásoknak köszönhetően tavaly ősszel született meg a Palazzo Vendramin, amit felolvasószínházi előadásként mutatott be a debreceni Csokonai Nemzeti Színház márciusban a Deszka Fesztiválon, illetve idén írtam A konvertitát, amit októberben közölt a Színház című folyóirat drámamellékletként.
Jogfilozófusi munkásságának fő témái feltűnnek szépirodalmi alkotásaiban is. Például a Wagnerről és Nietzschéről szóló kötetének tematikája az említett Palazzo Vendraminban is előkerül. Így van ez a most díjazott Ultimátum című darab esetében is?
Minden mindennel összeér. Az Ultimátum az emberi szabadság lehetőségeiről szól. Ez általános filozófiai kérdés, de jogi relevanciája is lehet. Jogi oldalról olyan kérdések merülhetnek fel ezzel kapcsolatban, mint: mennyiben van a büntetésnek létjogosultsága? Mennyire determináltak a cselekedeteink? Hol húzódik az emberi szabadság határa? Van-e szabad akaratunk? Ha ez utóbbi nincs, akkor a jog, mint büntetőhatalmi eszköz, megkérdőjeleződik. A fő kérdés adott: urai vagyunk-e a cselekedeteinknek, és ha igen, mennyire? A darab – amit leginkább egzisztencialista panelkomédiának neveznék – persze nem a szabadság kérdésének büntetőjogi aspektusaival foglalkozik, hanem egy átlagosnak mondható család – talán eleve elrendelt – bohókás mini-poklával. A zsűri döntése persze nagy megtiszteltetés volt, és jó érzés volt értesülni róla. Sajnos, viszonylag kevés ilyen pályázat van, de örülök, hogy a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház – már másodjára – meghirdette ezt a pályázatot.
Milyen jogfilozófiai kutatásokat végez?
Korábbi kutatásaimban a jog szabályrendszerével foglalkoztam, tehát a pozitív jogi szabályokkal. Most inkább a jogelvek természete és jelentősége foglalkoztat, egészen az ókortól napjainkig. Sokféleképpen csoportosíthatjuk ezeket a jogelveket, kor szerint például. Vannak antik jogelvek, de olyanok is, amelyek egészen új keletűek, például az alkotmánybíráskodással összefüggőek. Jogágak szerint is csoportosíthatjuk őket, de úgy is, hogy melyek azok, amiket a pozitív jog rögzít, és melyeket nem. Olyan kérdések foglalkoztatnak, mint például, hogy a nem írott jogelveknek milyen viszonyuk van a jogrendszer egészéhez? Milyen módon képesek szolgálni azt? Milyen mértékben kell a pozitív jognak megfelelnie ezeknek? Megengedheti-e magának a pozitív jog azt, hogy nem igazodik ezekhez a régóta kiforrt elvekhez? Ezeket a kérdéseket próbálom történetiségükben vizsgálni, és legalább vázlatosan áttekinteni.
Az erkölcsi törvény és az írott törvény közötti konfliktusok évezredek óta számos dráma középpontjában állnak. Önnek melyek a kedvenc alkotói és művei?
Ilyen téren az amerikai kortárs drámaírás nagyon érdekes darabokat hozott létre. Említhetném Brian Clark Mégis, kinek az élete? című darabját, ami az eutanáziáról szól, vagy Tom Topor A Bolondját. Az amerikaiak különösen fogékonyak arra a kérdésre, hogy vajon mi a jobb a vádlottnak, ha felmentik, és elmegyógyintézetbe csukják, vagy normálisnak minősítik, de esetleg halálbüntetést kap. Ugyanakkor szépirodalmi olvasmányaimat nem az alapján válogatom, hogy azoknak jogi relevanciájuk van-e. Ha egy mű jó, akkor jó. Ha jogi szempontból is releváns tud lenni, az csak plusz öröm a számomra.
Mikor és hol látható legközelebb valamilyen darabja?
December 4-én, a budaörsi Adler Kávéházban lesz a Palazzo Vendraminnak egy újabb felolvasó előadása, egyszer talán lesz belőle színpadi előadás is. Az Ultimátumot a Tomcsa Sándor Színház viszi színre, remélhetőleg már a következő évadban.
A cikk az ELTE Rektori Titkárság gyakornoki programjának keretében készült.