A NEK 2200 vendégét szállásolja el az ELTE

2021.08.16.
A NEK 2200 vendégét szállásolja el az ELTE
A zarándokok és vendégek elszállásolásában várhatóan az ELTE három kollégiuma vesz részt. 

2021. szeptember 5–12. között Budapest ad otthont az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak. A világeseményre Ferenc pápa is ellátogat és több mint 120 ezer résztvevőt várnak a kongresszus zárónapjára. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem az ELTE Hallgatói Önkormányzatával egyeztetve, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felkérésére a Budapestre érkező zarándokok közül – a szervezőkkel folytatott egyeztetés alapján – maximum 2200 vendégnek biztosít férőhelyet a rendelkezésre álló szálláshelyein.

Előreláthatóan az Egyetem Ajtósi Dürer sori, Damjanich utcai és Kőrösi Csoma Sándor kollégiuma vesz részt a zarándokok és érkező vendégek elhelyezésében. Ez mintegy 700 hallgató beköltözési időpontjára lesz hatással, ők kollégiumi férőhelyeiket csak a világesemény után tudják elfoglalni. A fennmaradó férőhelyeket az ELTE más külső szálláshely szolgáltató partnereinél veszi igénybe, amelyek révén az egyetem közel 500 férőhellyel tudja növelni a hallgatók számára elérhető szálláshelyeinek számát a kongresszus befejezését követően. Az ITM a kongresszus résztvevőinek elhelyezésével összefüggésben közel 135 millió forintos, a kollégiumok fejlesztésére fordítható forrással segíti az egyetem működését.

Az ELTE vezetése kiemelten fontosnak tartja és lehetővé teszi, hogy a regisztrációs héten (2021. augusztus 30. – szeptember 3.) beköltözhessenek az elsős kollégiumi felvételi során elhelyezést nyert diákok, a nemzetközi hallgatók, a nyári bentlakó és szeptemberi férőhellyel is rendelkező hallgatók.

A Hallgatói Önkormányzat bevonásával kidolgozás alatt áll az a rendszer, amelynek révén azok a hallgatók is elhelyezést kaphatnak, akiknek halaszthatatlan egyetemi elfoglaltságaik vannak, illetve akiknek ezt a szociális és családi körülményeik indokolttá teszik. Azok a hallgatók, akiket érint a későbbi beköltözés, Neptun-üzenetben és e-mailben részletes tájékoztatást kapnak. Az egyetem elengedi a szeptemberi havi kollégiumi díjukat, illetve a fent említett időszak nem számít majd igazolatlan hiányzásnak a jelenléti oktatás során. Mindemellett az ELTE biztosítja majd az érintett hallgatóknak a tananyag online elérését.

Minden hallgatónak köszönjük a megértését és az együttműködését. Amennyiben kérdésük van, forduljanak bizalommal az illetékes kollégiumvezetőhöz!