"A tudományos kutatás végső célja önmagunk megismerése"

Matematikusként diplomázott, de doktori tanulmányait a szociológia tudományterületén végezte. Mi vezette el a természettudományoktól a társadalomtudományokhoz? Milyen kapcsolat van a két kutatás módszertana között?
Kezdő matematikushallgatóként elsősorban csillagásznak készültem. Két év alatt el is végeztem a csillagász előkészítő szakirányt, csakhogy addigra magával ragadott a matematika elvont szépsége. A tanszék szellemisége, egykori tanáraim és évfolyamtársaim máig hatnak rám, és befolyásolták szakmai szocializációmat is, pedig az egyetem vége felé már más irányba fordult az érdeklődésem.

A társadalmi problémák iránti érdeklődés nálam családi örökség. Negyed-ötödéves koromban – a hetvenes évek közepén – kezdtem kapcsolatot keresni a bölcsészkar és az egykori közgáz hallgatóival. Szombatonként KISZ-taggyűlésnek álcázva hallgattuk az akkor „tűrt” kategóriába tartozó Jánossy Ferenc gazdasági növekedéselméleti előadásait, egy gazdaságtörténeti szeminárium keretében pedig a Közgazdaságtudományi Egyetemen egy hivatalostól eltérő, alternatív Szovjetunió-történetet volt alkalmam megismerni. Nagyon sokat tanultam a nemrég elhunyt Tengelyi László filozófiai lakásszemináriumain is. Később szorgalmas látogatója voltam a "repülő egyetem"-nek, ahol erősen hatott rám Szabó Miklós történetszemlélete.

A természet- és társadalomtudományok közötti átjárás nem mai jelenség.

Charles Darwin például számos ponton használta fel Thomas Malthus nézeteit, a társadalomtudósokat pedig már egy évszázada csábítja – legalábbis metaforikus szinten – a kvantumelmélet vagy a mezőelmélet társadalomtudományi alkalmazhatósága. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a „határok átlépése” – ez volt a Magyar Tudományos Akadémián 2016-ban szervezett konferencia címe is – mindig alkalmat ad az egyes diszciplínák termékeny önreflexiójára.

Azt gondolom, hogy a komplex hálózatok elmélete vagy a Gánti Tibor kemoton-elméletében megjelenő ciklusszemlélet nagyon termékeny lehet a társadalmi rendszerek elemzése során is. Meggyőződésem az is, hogy nem csak a társadalomtudósok tanulhatnak a természettudósoktól - ez fordítva is igaz. Hiszem, hogy Niklas Luhmann rendszerelmélete a természettudósok érdeklődésére is számot tarthat, bár ezzel a lehetőséggel egyelőre nem éltek.  Persze nem könnyű áttörni a szakmai-nyelvi akadályokon.

Kutatta többek között a társadalmi innovációk diffúziós folyamatait és a társadalmi hálózatok szerveződését is. Mi történt ezen a területen az utóbbi időben? Milyen változásokat lát a 21. században a korábbiakhoz képest?
A modern hálózatkutatás egyike korunk leginkább interdiszciplináris kutatási területeinek. Matematikusoktól természettudósokon keresztül szociológusokig terjed azon kutatók skálája, akik érdemben járultak hozzá a terület műveléséhez. Az áttörés, a múlt század legvégén, a természettudomány felől érkezett. A komplex hálózatok – például az internet – meghatározó szerkezeti tulajdonságainak feltárása érdekében igen invenciózusan alkalmazni kezdték a statisztikus fizika eszköztárát. Ennek részeként sikerrel integrálták a szociometria és szociológia sokkal kisebb méretű hálózatokon korábban elért eredményeit is, lehetővé téve ezzel, hogy a társadalomtudósok is megtalálják a kapcsolódási pontokat az új kutatási irányhoz. A nagy elemszámú hálózatok vizsgálata nyitotta meg az utat a napjainkban rendkívül kurrens big data típusú megközelítések irányába is.

Az ELTE Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Programja keretében a Társadalomtudományi Karon

több munkacsoportban is foglalkozunk nagy adatbázisokra támaszkodó szöveganalitikai vizsgálatokkal.

Ennek során a válságok, nemzeti sztereotípiák, korrupció, ellenségképzés, modernitás médiakonstrukciójának újszerű elemzésére nyílik módunk. Új perspektívákat nyithat, hogy e program keretében az ELTE három karát is magába foglaló együttműködésre lesz lehetőségünk. A BTK Digitális Bölcsészet Központjával és az Informatika Kar Adattudományi Tanszékével együttműködve magyar nyelvű szövegek mesterséges intelligencia alapú feldolgozását tervezzük.

2013-ban alakult meg vezetésével az MTA–ELTE Peripato Összehasonlító Társadalmi Dinamika Kutatócsoport, amely több nagyívű kutatási projektet is végzett többek között a politikai ideológiai tagolódás, választáskutatás, társadalmi részvétel, valamint a válság médiaképe terén. Hogyan összegezné eredményeiket?
Az MTA–ELTE Peripato Kutatócsoport az elmúlt évek során Görögországban elismert intézménnyé nőtte ki magát. Együttműködési szerződést kötöttünk az Athéni Egyetem Gazdasági és Politikatudományi Karával, a legnagyobb athéni társadalomtudományi intézettel, a Társadalomtudományi Kutatások Nemzeti Központjával (EKKE), valamint a thesszaloniki Makedón Egyetem Közvélemény Kutatási Részlegével. Nyári iskolát kezdeményeztünk a Krétai Egyetem Filozófiai és Társadalomtudományi Intézetével együttműködve. Kutatócsoportunk ottani kiadók közreműködésével két könyvet adott ki Görögországban.

Az elért eredmények közül itt csak néhányat emelnék ki. Saját, 2014-ben készült survey felmérésünk adataira támaszkodva munkatársaim feltárták a 2014-es választások előtti főbb ideológiai és kapcsolathálózati törésvonalakat. Fontos eredményeket értek el a korrupció percepciója és annak politikai konzekvenciái terén. Bekapcsolódtak a Mainzi Egyetem által koordinált nemzetközi kutatói konzorcium munkájába, amely a 2014-es Európai Parlamenti választások előtt megtartott EP listavezetői vita hatását vizsgálta egy célzott kísérlet keretében.

A kutatócsoport egy másik részlege az ellenségképzés és a civil társadalom közép-európai jelenségeit vizsgálta.

Kidolgoztak egy új, a politikai jogok gyakorlásának mérésére alkalmas survey alapú módszert.

Elemezték a politikai jogok gyakorlásának trendjeit Magyarországon 1990–2010 között, valamint az egyesületi részvétel és a politikai részvétel kapcsolatát.

2016/17 fordulóján kezdeményezésünkre és vezetésünkkel először került sor Magyarországon és Görögországban egyidejúleg az értékek-attitűdök vizsgálatát magába foglaló felmérésre. Ennek keretében vizsgáltuk a magyar és görög minta különböző nemzetekkel – amerikai, arab, görög, magyar, német, orosz – kapcsolatos sztereotípiáit. Már az előzetes eredményekből is látszik, hogy a görög megkérdezettek saját magukra vonatkozó sztereotípiáiban kiugró mértékben szerepelnek a pozitív – intelligens, nagyvonalú, nyitott – önképek. A magyar minta önképe kevésbé fókuszált, de önmagunkat leginkább széthúzónak értékeljük.

Több kutatásában foglalkozott médiadinamikai folyamatokkal, és ezeket a matematika nyelvével írta le. Hogy látja, manapság is kirajzolódnak S-görbék a hírfolyamok esetében?
Médiadinamikával véletlenül kezdtem el foglalkozni. Egy belpolitikai botrány kapcsán figyeltem fel arra, hogy a hír úgy árasztotta el a hazai tömegmédiát, mint egy fertőzési folyamat. Ezért is próbáltam meg az ilyen folyamatok esetében alkalmazott legegyszerűbb modellt alkalmazni az adott botrány elemzése során is. S-görbét idéző folyamatok természetesen más esetekben is előfordulnak. Úgy találtam például, hogy hasonló dinamika volt megfigyelhető 2015-ben a görög sajtó egy reprezentatív részében a görög adósságválsággal kapcsolatos cikkek esetében. Azóta kidolgoztunk egy médiadinamikai tipológiát, olyan rendszerszerű mintázatokkal, amelyek empirikus eredményeinket összekapcsolják Luhmannak a tömegmédiára vonatkozó rendszerelméletével.  

Oktatói-kutatói és publicisztikai munkássága is rendkívül gazdag. Melyek voltak a legmeghatározóbb pillanatok a pályáján?
Tulajdonképpen a véletlenek. Annak idején véletlenül tudtam meg, hogy az ELTE Szociológia Tanszékén megbízott előadót keresnek. Oktatói tevékenységem kezdetén, 1979 első félévében napi kapcsolatba kerültem a félév végén tragikus hirtelenséggel elhunyt Balogh Zoltánnal, akinek hatása a mai napig elkísér, s részben sehol sem publikált nézeteit mostanában is tanítani szoktam.

A nyolcvanas évek elején

úgy döntöttem, hogy belevágok egy görög-magyar összehasonlító gazdasági növekedés vizsgálatba.

Menet közben jöttem rá, hogy mivel a megelőző évtizedeket nem éltem meg Görögországban, először a görög politikatörténetet kell áttanulmányoznom. Ekkor léptem kapcsolatba az Athéni Egyetem Politikatudományi Tanszékének oktatóival, elsőként egy parlamenti választásokat elemző, rendkívül okos könyv szerzőjével, akiről, mit tesz isten, kiderült, hogy matematikus szakot végzett. Ez a kapcsolatfelvétel sok évtizedes együttműködés kezdetének bizonyult. Már tudatos döntés volt, de szakmai pályafutásom szempontjából meghatározó jelentőségű, hogy 1988 őszén három hónapot tölthettem  Athénben a Soros Alapítvány ösztöndíja jóvoltából. 1991-ben egy párizsi ösztöndíj alkalmából tudtam megvenni Benoit Mandelbrot fraktálokról írt alapkönyvét, s akkor kezdtem el a fraktálok, majd a káoszelmélet társadalomtudományi alkalmazásaival foglalkozni. A görög-magyar összehasonlítás, illetve a természettudományos módszerek alkalmazása iránti vonzalom azóta is jellemzi szakmai tevékenységemet.

A szakmai életemet formáló véletlenek sorát gyarapította, amikor a Görög Országos Önkormányzat 2003-ban a Magyarországi Görögök Kutatóintézetének létrehozásáról döntött, ezt pályázatok révén 2004 és 2015 között én vezettem. Számos nemzetközi konferenciát szerveztünk, és egy kétnyelvű könyvsorozatot szerkesztésén túlmenően a Társadalomtudományi Kar kutatóival együttműködve a magyarországi görögök integrációs folyamatainak elemzése céljából mintegy hetven életútinterjút készítettünk a két országban. Az interjúk alapján készült elemzések egy magyarországi kétnyelvű, egy görögországi, valamint legutóbb egy, az Eötvös Kiadó által gondozott kötetben jelentek meg. A fenti sok szálon futó kutatói érdeklődés kívánatos szintézisének elvégzése azonban még előttem áll.

A Kelet-Európa mesterképzésen, valamint a politológiai és szociológiai posztgraduális programban többször volt az Athéni Egyetem vendégtanára. Fontos Önnek a folyamatos kettős jelenlét?
Először 1983-ban, harmincegy éves koromban utazhattam Görögországba. A következő évtizedekben ottani rokonaim, barátaim, kollégáim az egykori magyarországi görög politikai menekültek Budapesten született leszármazottját görögországi göröggé formálták. Persze közben egy pillanatra sem szűntem meg magyarnak lenni. Komoly szerencsének tartom, hogy a kétféle identitás nem ütközik bennem, egyszerre érzem magam magyarnak és görögnek. Ha eltérő módon is, de Görögországban és Magyarországon is otthon vagyok, s ezt az állapotot szeretném is fenntartani.

Ugyanakkor szakmai döntéseim jelentős része is személyes identitásom formálódásához járult hozzá.

Az elmúlt évtizedekben öntudatlanul is azt az antik görög állítást – «γνῶθι σαὐτόν» – követtem, amely szerint a tudományos kutatás célja végső soron önmagunk megismerése. Meggyőződésem, hogy kettős identitásom termékeny nézőpontot szolgáltat a görög és a magyar társadalom bármiféle összehasonlító elemzéséhez.

Nagyon fontosnak és itthon is hasznosíthatónak érzem a görögországi oktatási tapasztalatokat. A görög egyetemi hallgatók rendkívül kommunikatívak, érdeklődőek. Nagyra értékelik, hogy megélt és ezért átélhetővé tett tapasztalattal kiegészítve hallgathatnak görög-magyar összehasonlító társadalomtörténetet. Az utóbbi években azt is sikerült elérnem, hogy közös projektekben vegyenek részt a magyar hallgatókkal.

A felsőoktatási felvételi időszak kellős közepén vagyunk: Ön szerint mi a társadalomtudományok legfontosabb szerepe? Miért válasszák a fiatalok ezt a tudományterületet, különösen a szociológiát?
Egyetemi éveim alatt kedvenc olvasmányaim egyike volt Pólya György A problémamegoldás iskolája című könyve. Miközben a könyvről alkotott véleményem semmit sem változott, ma már úgy látom, hogy legfontosabb problémáink alapvetően közösségi jellegűek. A 2008-as hitelválság és a 2015-ös menekülthullám óta formálódott mai európai korszellem számtalan példáját szolgáltatja ennek. A problémák pontos detektálása és a különböző megoldási alternatívák, forgatókönyvek felmutatása óriási kihívás a társadalomtudományok számára. Minden társadalom jóléte, közösségi egészsége előfeltételezi, hogy kellően sokan, idősek és fiatalok egyaránt foglalkozzanak ezekkel a problémákkal, az így létrejött szakmai közösségek pedig egymással versengő perspektívákat kínáljanak a társadalomnak.

A versengés persze csakis szakmai lehet.

A társadalomtudományok rendkívül sok konfliktussal, heves érzelmeket kiváltó problémákkal foglalkoznak.

Heves lehet a nézeteltérés a problémák értelmezése és kezelése terén is. A vita azonban mindig a racionális érvelés keretei között marad, s ez mintaként szolgálhat más területeken is a problémakezeléshez.

A közbeszédben gyakran jelenik meg kritikaként, hogy a tudomány művelői mi mindent nem tudnak. Ez konkrét esetekben lehet nagyon sajnálatos, másfelől számomra éppen ez a tudományos tevékenység vonzereje. Hiszek abban, amit Karl Popper állított: a tudásunk rendkívül nagy lehet, a nem-tudásunk viszont mindig végtelen. Ezért volt tévedés, amikor a fiatal Max Planckot megpróbálták lebeszélni arról, hogy fizikusnak menjen, mondván, mire végezne, nem maradna megoldandó fizikusi feladat. A társadalomtudományok minden pillanatban megértendő és megoldandó problémák sokaságát kínálják az érdeklődő fiataloknak.

Az eddigiekben korábbi kutatásairól kérdeztük: milyen tervei vannak?
Szeretném mihamarabb befejezni minden most futó kutatásomat, hogy aztán azonnal újakba vágjak bele.