A zene mint eszköz, folyamat és cél
„Az énekhang a legintimebb eszközünk, természetes, hogy nem lehet azonnal előhozni” – Varga Ágnes ezzel a mondattal kezdte előadását, melynek legelején egy játékos dallal énekeltette meg a jelenlévőket, bevonva ezzel a közönséget és önmagát is abba a strukturált és rendkívül összetett, egyszerre terápiás és fejlesztési célokat is kitűző folyamatba, amelyet zeneterápiának hívunk.
Mint minden terápiás folyamatnál, úgy a zeneterápiánál is rendkívül fontos a kapcsolat kialakítása: a felek egyenrangúak, a folyamat első lépése a bizalom megteremtése, melyhez pszichodinamikus szemlélet szükséges. Ennek eszköze ebben a speciális művészetterápiás irányzatban a zene, amely mindenki számára elérhető, őszinte, egyszerű, egyszerre játékos és élményszerű, közvetlen csatorna.
A zenei tevékenységek rendkívül sokfélék, külön válnak aszerint is, hogy befogadjuk a zenét vagy magunk is aktívan részt veszünk a zenélésben, melynek során nemcsak észlelésünk és figyelmünk, de emlékezetünk, különböző hangulati-érzelmi tónusaink is aktivizálódnak. Éppen e komplexitás miatt a folyamat szerves része a másokhoz való kapcsolódás, valamint az is, hogy a magasabb rendű kognitív funkciók interakcióját is feltételezi: az adott vagy szerzett tapasztalatokat az élet más területein is alkalmazni tudják a kliensek.
Ha egy mondatban kellene meghatározni a zeneterápia fogalmát, akkor az így hangozhatna:
egy képzett zeneterapeuta tervezett folyamat során zenét vagy zenei elemeket alkalmaz.
Varga Ágnes a kibővített és bevett nemzetközi definíciót így fogalmazta meg: „A zeneterápia során a képzett zeneterapeuta tervezett folyamatban használja a zenét és a zenei elemeket annak érdekében, hogy elősegítse a kommunikációt, a kapcsolatteremtést, a tanulást, az önkifejezést és a mobilizációt. Ehhez elsődleges lépés az egyén lehetőségeinek feltérképezése, majd a prevenció, rehabilitáció és kezelés összetett folyamatában annak a célnak elérése, hogy a páciens jobb életet éljen a terápiát követően”. A kapcsolódó diszciplínák említése – pszichológia, gyógypedagógia, zenetudomány és orvostudomány – mellett a szupervízió fontosságára is felhívta a figyelmet, amely elengedhetetlen a segítő szakmákban, hiszen nemcsak segít a keretek megtartásában a terapeutának, de védőhálót is biztosít számára.
A zeneterápiás kapcsolat kialakításának illusztrálására néhány esettanulmányt is bemutatott az előadó, példáit a hallássérült gyermekek korai fejlesztéséből hozta. A terápia során ép és implantátumos gyerekkel valamint szüleikkel dolgozott együtt, naturális-auditív-orális terápiás alapelveket alkalmazva, hogy a folyamat minél természetesebb legyen. Varga Ágnes itt is kihangsúlyozta a már említett pszichodinamikus szemléletet, melynek fő szempontja nem a tünettel való direkt megküzdés.
A zeneterápiával kapcsolatos kutatásokba is bepillanthattak a résztvevők: a zenepedagógia kontextusában számos vizsgálat foglalkozik a zenei képességekkel vagy adottságokkal, de találunk számos olyan kutatást is, melyek az agyi képalkotó eljárásokon (PET, fMRI, EEG, SPECT) alapulnak, illetve több kutatás foglalkozik kísérleti viselkedés-vizsgálatokkal is, ahol a csoportos zenélést alkalmazzák egy adott módszer szerint.
Varga Ágnes előadása végén kiemelte, hogy
a zene egyszerre cél és eszköz is ebben a folyamatban,
amely olyan összetett kontextusban érvényesül, mint a gyógyítás, a nevelés, a pedagógia, a gyógypedagógia, a pszichoterápia, a fejlesztés, a szórakoztatás, a tanulás, az alkotás és a szocioterápia.
Kép forrása: Tá-ti-ka