Áttekinthető kutatói életpálya

2022.03.29.
Áttekinthető kutatói életpálya
Az elte.hu-n új honlaprész segít tájékozódni a kutatóknak a pályájuk egyes szakaszaiban elnyerhető támogatásokról.

A Rektori Kabinet Tudománypolitikai Irodája a karok kérésére készítette el a kutatói életpálya különböző szakaszaiban elérhető, alapkutatást támogató, éves rendszerességgel megjelenő pályázati lehetőségek áttekintését.

A megjelenített pályázatok között megtalálhatók a jelentősebb magyar és nemzetközi támogatási lehetőségek is. A hazai források között már az egyetemisták számára is elérhetőek az Új Nemzeti Kiválósági Program egyes kiírásai, a doktori fokozatot szerzett kutatóknak pedig az MTA- és az OTKA-pályázatok jelentenek fejlődési lehetőséget. A nemzetközi pályázatokat a Horizon Europe (az EU 2021 és 2027 közötti kutatási keretprogramja) keretében írják ki, a legjelentősebbek az Európai Kutatási Tanács (European Research Council, ERC) különböző szintű pályázatai.

„Fontosnak tartjuk, hogy az ELTE tehetséges hallgatói és kutatói éljenek a pályázatok nyújtotta lehetőségekkel, sikereket érjenek el, és többen jelezték, hogy ebben segítséget jelentene a különböző pályázati konstrukciók egyszerű, látványos megjelenítése” – mondta el az új honlaprész születéséről Sziklai Péter tudományos rektorhelyettes, aki hozzátette: „Az oldalon praktikus segítséget kívántunk nyújtani, ezért megtalálható az egyes pályázatok rövid leírása, internetes elérhetősége, ahogy az esetleges előfeltételek és kizáró okok is. Egy ilyen honlap természetesen sosincs kész, a változásokat követve folyamatosan frissítjük majd.”

A kutatói életpálya pályázati lehetőségeiről szóló oldal ide kattintva érhető el.