Átvette kinevezését a TTK új dékánja

2019.07.02.
Átvette kinevezését a TTK új dékánja
Kacskovics Imre egyetemi tanár, az Immunológiai Tanszék vezetője 2019. július 2-án találkozott Borhy László rektorral, aki átadta neki az öt évre, 2019. augusztus 1-jétől 2024. július 31-ig szóló megbízó levelet a Természettudományi Kar vezetői feladatainak ellátására.

Kacskovics Imre 1987-ben végzett az Állatorvostudományi Egyetemen, majd 1998-ban ugyanitt doktori fokozatot szerzett, 2005-ben habilitált. 1987-től az Állatorvostudományi Egyetemen dolgozott. 1991–1994-ig az Egyesült Államokban az Iowai Egyetem Mikrobiológiai Tanszékén, 1995–2004 között a Karolinska Intézetben, Stockholmban kutatott. 2006-ban került az ELTE-re, ahol az Immunológiai Tanszék munkájába kapcsolódott be. 2013-ban lett az MTA doktora, 2015 óta tanszékvezető egyetemi tanár. A Magyar Immunológiai Társaság elnöke. Legfőbb kutatási területei az FcRn mediált IgG metabolizmus (transzport és katabolizmus, maternális immunitás) transzkromoszómális és transzgenikus modellekben, egyes immunglobulin izotípusok genetikája, a génexpressziós reguláció, különös tekintettel az immunfolyamatokban résztvevő génekre, és az FcRn evolúciója. 2007-ben olyan új, szabadalmaztatott eljárást fejlesztett ki, amelynek révén genetikailag módosított állatokban jelentősen növelhető az ellenanyagtermelés. Az ELTE Innovatív Kutatója elismerésben 2010-ben részesült, Akadémiai Szabadalmi Nívódíjat 2012-ben kapott.

Mint arról korábban beszámoltunk, az ELTE TTK Kari Tanácsa június 5-én szavazott a dékáni pályázatokról és rangsorolta azokat. Az érvényes szavazatok többségét Kacskovics Imre egyetemi tanár, az Immunológiai Tanszék vezetője, az ELTE FIEK igazgatója szerezte meg.

2017-es interjúnk Kacskovics Imrével