Az első magyar informatikatanár nevét veszi fel a Logo

2024.05.24.
Az első magyar informatikatanár nevét veszi fel a Logo
A 2023. évi informatikai versenyek díjátadó ünnepségén jelentették be, hogy az Országos Számítástechnikai Versenyt Kovács Mihály piarista szerzetesről nevezik el, aki az 1950-es évek végén úttörő szerepet játszott a számítógép-tudomány iskolai megismertetésében. 

A Logo programozási versenyt 1998 óta rendezi meg a Neumann Társaság az ELTE Informatikai Karral közösen. A verseny a Logo (Imagine környezetben) mellett Python, Scratch, Snap! programozási nyelveken is próbára teszi a diákok tudását négy korcsoportban, a 3-4. osztályosoktól egészen az érettségi előtt állókig. Szerves része a Neumann Társaság „tehetségpiramisának”: az algoritmikus gondolkodáshoz itt kedvet kapó diákok közül számosan a Nemes Tihamér Nemzetközi Programozási Versenyen folytatják a versenytevékenységet, a legjelesebbek pedig az informatikai diákolimpiákon képviselik hazánkat. 

A Neumann Társaság hosszú évek óta közösen ápolja Kovács Mihály emlékét a magyarországi piarista rendtartománnyal. A piarista szerzetes már az első magyar számítógép bemutatásának idején, az 1958/59-es tanévben kibernetikai szakkört szervezett – és attól kezdve élenjárt a számítógép-tudomány megismertetésében a középiskolai szférában.

Játékokkal, kreatív, önálló munkát ösztönözve szerettette meg diákjaival az új tudományt,

az informatikát – épp ezért nagyon jó üzenet, hogy egy grafikus programozási verseny veszi fel a nevét.

„A Kovács Mihály Országos Grafikus Programozási Verseny a Neumann Társaság tehetséggondozási programjának egyik legfontosabb eleme lesz a jövőben is. Nagyon örülök, hogy a Nemzeti Tehetség Program mellett a DEF IT Informatikai Zrt. és az ALEF Distribution HU Kft. is csatlakozott a támogatókhoz. Számítok arra is, hogy a Piarista Rend is állandó szövetségesünk lesz új iskolák és versenyzők megszólításában” – mondta Képes Gábor, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) ügyvezető igazgatója május 23-án, az ELTE Informatikai Karon tartott díjátadó ünnepségen.

Kozsik Tamás, Képes Gábor, Zsódi Viktor és Szakács Gábor (műszaki igazgató, ALEF)

„Nagy öröm a Piarista Rend számára, hogy immár egy országos verseny is őrzi egykori szerzetestársunk gazdag életművét. Kovács Mihály életében a mindennapokban hasznosítható gyakorlati tudás átadása a diákoknak teljes egységben volt lelkipásztori hivatásával. A hit és tudomány harmonikus egysége a legnehezebb történelmi időkön is átsegítette, mindig megtalálva a lehetőséget, hogy felkeltse diákjai érdeklődését, és segítse őket a minket körülvevő világ megismerésében és jobbá tételében. Bízom benne, hogy erre ösztönözi majd a diákokat az immár az ő nevét viselő verseny is ” – kommentálta a bejelentést Zsódi Viktor, a Piarista Rend Magyar Tartományának vezetője. 

„Az ELTE számára nagy megtiszteltetés és egyben folyamatos fejlődésre inspiráló kihívás is, hogy a Neumann Társasággal ilyen széles tehetséggondozási palettán működhet együtt. Mindig is célunk volt, hogy az Informatikai Kar legmagasabb szakmai, tanári kvalitásait állítsuk csatasorba a közös cél, a jövő tehetségeinek kinevelése érdekében. Az informatikatanár-képzés legnagyobb hazai intézményeként külön öröm és büszkeség számunkra, hogy a verseny ezentúl nevében is emléket állít Kovács Mihály piarista szerzetesnek, aki az ELTE elődjén, a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerezte fizika-matematika tanár szakos oklevelét 1941-ben” – fűzte hozzá  Kozsik Tamás, az ELTE Informatikai Kar dékánja.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság a legnagyobb múltra visszatekintő hazai informatikai szervezet. 1968-as megalapítása óta kiemelkedő szerepet vállal a digitális esélyegyenlőség megteremtésében. Tevékenységei között kiemelt az informatikai tehetséggondozás, melynek jegyében évtizedek óta főszervezője a Nemes Tihamér Versenyeknek és az Országos Grafikus Programozási Versenynek, illetve felkészítője a diákolimpiákra utazó csapatoknak (IOI, CEOI, EGOI, eJOI, IIOT). A nemzetközi bizonyítványt nyújtó ECDL/ICDL vizsgarendszer meghonosítója és működtetője. A szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában található Informatika Történeti Múzeum alapítója és fenntartója. A társaság célja, hogy a digitális világ GPS-eként segítse a tájékozódást az információs társadalom világában 
Az ELTE Informatikai Kar küldetésének tekinti az oktatás, a kutatás és az innováció összekapcsolását, innovációs ökoszisztéma fejlesztését, a versenyképes elméleti és gyakorlati ismeretek közvetítését, az oktatás nemzetközi dimenzióinak, kiszélesítését. Vezető szerepet játszik a hazai programtervező informatikus és informatikatanár képzésben. Autonómrendszer-informatikus és adattudományi mesterszakjai, valamint nemzetközi kettős diplomás képzései (Fintech, Cyber Seurity, I4.0, Intelligent Field Robotics) révén az európai élvonalat képviseli a felsőktatásban. A Quacquarelli Symonds (QS) tematikus rangsora az ELTE IK képzéseit a világ legjobb 400 informatikus képzése közé sorolja.