Az első online pályaválasztó fesztivál az ELTE-n

2020.11.19.
Az első online pályaválasztó fesztivál az ELTE-n
Az ELTEfeszten idén 4 helyszínről 12 központi előadást és közel félszáz Teams-, Zoom-eseményt közvetítettek élőben, és majdnem ugyanennyi előadást felvételről is megnézhettek a látogatók. A videók utólagos megtekintései miatt több embert érhet majd el az egyetem, mint a hagyományos Trefort-kerti nyílt nappal. 

Szokásosan október első pénteken várja az Eötvös Loránd Tudományegyetem a pályaválasztás előtt álló fiatalokat az ELTEfesztre, ahol – mint egy össz-ELTE-s nyílt napon –, szórakoztató és komoly programok keretében betekinthetnek az egyetem karainak és egyéb szervezeti egységeinek mindennapi életébe. Idén a járványügyi korlátozások miatt november 18-ra tolódott az esemény, s végül a virtuális térben zajlott.

Az ELTEfeszt az egyetem legnagyobb, a legtöbb oktatót és előadót megmozgató, egyben a legtöbb látogatót is vonzó rendezvénye, általában a Trefort-kertben zajlik egy teljes napon át. Idén az egyetem nem tudja a személyes jelenlét és az egyetemi környezet különleges élményét kínálni, a nemrég elrendelt online oktatás miatt a gimnazista célcsoport a délelőttjeit is a képernyő előtt ülve tölti, ennek ellenére november 18-án közel 5500 alkalommal kattintottak az ELTEfeszt oldalra. A Facebook-eseményoldalt 152 ezren látták, s csaknem 2200-an jelezték részvételüket. Néhány óra alatt 4 helyszínről 12 központi stream, és több más Teams-, Zoom-esemény zajlott le.

A délután 3-tól 7-ig tartó programsorozatot Borhy László élő köszöntője nyitotta meg, a rektor arról beszélt, miért érdemes az ELTE-t választani, mi az a plusz, amit egyetemünk nyújt az itt tanulóknak. Beszédét követően blokkosítva és párhuzamosan az egyes karok vezetői, vezető kutatói mutatták be ugyancsak élőben a náluk folyó munkát.

A streamelt előadások nézőszáma azóta is növekszik. A november 19. késő délutáni adatok szerint a rektori megnyitót már 1500-an megnézték, 1000 fölötti a nézettsége a Pedagógiai és Pszichológiai Kar és az Állam- és Jogtudományi Kar központi streamjének, a Bölcsészettudományi Karé megközelíti a 800-at, és egyre nő a Természettudományi Karé is.

Valamennyi karon chatszoba várta azokat, akiknek kérdése volt a felvételivel, tanulmányokkal, kari lehetőségekkel kapcsolatban, e mellett más élő programok is futottak mindenhol, illetve előre felvett előadásokat is meg lehetett nézni.

A kisebb élő programok, kérdezz-felelek beszélgetések sok érdeklődőt értek el, a Pedagógiai és Pszichológiai Kar pszichopatákról szóló előadására például az első 5 perc után már nem lehetett bejutni, és jó hangulatban telt az Informatikai Kar Diáktámogató Központjának bemutatkozása, az Állam- és Jogtudományi Kar interkulturális kóstolója vagy a Bölcsészettudományi Kar beszélgetése is arról, milyen lesz a média, 5, 10, 30 év múlva.

Az élő közvetítések általában interaktívak voltak, az Állam- és Jogtudományi Karon például a résztvevőknek kellett egy emberről eldönteniük, milyen büntetést érdemel: bűnöző, bűnelkövető, deviáns vagy éppen normaszegő-e. Egy másik ÁJK-s eseményen mini kutatás folyt a fiatalok közéleti gondolkodásáról és aktivitásáról – akik ide bejelentkeztek, egyszerre voltak alanyai és tárgyai a kutatási folyamatnak.

Az előre felvett előadások is változatos programot kínáltak: a növények viselkedésének számítógépes modellezésétől kezdve a hallássérült gyermekek fejlesztésén, a modernizációelméleteken és a világűr jogi szabályozásán át a történelemformáló vulkánkitörésekig sok mindenről volt szó. Ezeket az előadásokat szintén meg lehet nézni a honlapon az eseményoldalon.