Az ELTE az EFOTT idei házigazdája

2018.06.05.
Az ELTE az EFOTT idei házigazdája
A hatnaposra bővített fesztivált 2018-ban július 10–16. között rendezik meg Velence-Sukoró térségében, a fesztivál házigazdája idén az Eötvös Loránd Tudományegyetem.

A rendezők munkáját idén az ELTE hallgatói segítik, többek között sport- és civil programok felvonultatásában. Murai László, az ELTE EHÖK elnökének elmondása szerint hazánk legsportosabb fesztiválján a látogatók 40%-a kipróbál valamilyen helyszíni sportos aktivitást. Idén az egyetemi bajnokságok mellett olyan vízi és vízparti programok állnak rendelkezésre, mint a strandvízilabda, vízi röplabda, vízi tollas, watertrambulin, streetworkout, wakeboard, pole fitness, de már a reggel is indulhat ébresztő tornával, vagy éppen érkezhet majd a látogató a fesztiválra biciklivel. A Civil téren is szerepet kap a sport, itt sportolókkal és egészségügyi szakemberekkel lehet beszélgetni. Ezen felül

közel 100 civil szervezet kínál majd intellektuális és szórakoztató programot a résztvevőknek.

A szervezők erős zenei kínálattal készülnek és 125.000 résztvevőre számítanak. A 2018-as EFOTT fesztiválon szerepel a Magyarországra először érkező Jessie J, a brit közönségkedvenc, John Newman, de ott lesz Lost Frequencies, illetve a rock stílus kiemelkedő dán képviselője, a Volbeat is. Ismét színpadra lép majd Dub FX, aki az EFOTT sajtótájékoztatóján is megjelent és gitárral a kezében adott minikoncertet. Idén több mint 100 magyar fellépő előadását is élvezheti az EFOTT-fesztiválozó, koncertet ad például a Wellhello, a Punnany Massif, a Halott Pénz, Majka&Curtis, a Brains, a Kelemen Kabátban, az Irie Maffia, a Margaret Island, a Cloud 9+ és Szabó Balázs bandája, a rock jegyében pedig többek között a Tankcsapda, a Kowalsky Meg a Vega, az Anna and the Barbies, a Leander Kills, a Dorothy és a Paddy and the Rats. Először vesz részt az EFOTT életében Rúzsa Magdi, aki pénteken énekel a nagyszínpadon.

„A tavalyi év hasonló időszakához képest 30%-kal több elővételes jegyet sikerült értékesítenünk, és ezzel egyben rekordot is döntöttünk. Míg a zenei kínálatot és a nappali programlehetőségeket szélesítettük, a jegy-, illetve a szolgáltatói árakat sikerül diákbarát szinten tartanunk, így ár-érték arányban messzemenően vonzó alternatívát nyújtunk"  - mondta Maszlevér Gábor fesztiváligazgató.

A családoknak is kedvez a 2018-as EFOTT: a 14 év alattiak szülői kísérettel ahogy eddig, most is ingyenesen léphetnek be a fesztiválra, de a kisebbekre idén képzett babysitterek vigyáznak, a nagyobbakat pedig animátorok segítik az értékes időtöltésben.

A gyermekfelügyeletben az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának hallgatói segítik majd a fesztivál szervezőit.

Emellett a szervezők biztosítanak olyan programokat is, amelyek során a család közös élményeket szerezhet.

Ezen a nyáron is lesz Muzsika Szigete az EFOTT-on, népzenével, néptánccal és a közkedvelt "notakaraokee"-val. A Borudvart Street Food Udvar egészíti ki, valamint egy hangulatos pincesor, utcazenészekkel. A programok hamarosan elérhetők lesznek az EFOTT egyetemisták által fejlesztett díjnyertes applikációjában is.

Az EFOTT fesztivál zenei és ELTE-s programjairól, kezdvezményes ELTE-s jegy- és bérletvásárlásról, valamint további hasznos információkról ezen az oldalon tájékozódhat.

Forrás: EFOTT